Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Lássunk hozzá! Puskás Antal látássérült túrázó és kísérői a Kék túrán, azaz Tóni a Kéken

Műsorvezető: 2016. július 08. péntek, 08:58 Meghallgatva: 1204 alkalommal

„… Nem fogom feladni. Mondjon bárki bármit, tegyenek bármit, én akkor is egyenes gerinccel fogok járni és emelt fővel, mert ember vagyok, ugyanúgy szeretnék én is, mint bárki más, teljes életet élni! …”

Puskás Antal látássérültként gyalogol végig a 2500 km hosszú Országos Kékkörön, melynek északi szakaszát, az Országos Kéktúrát már a tavalyi évben teljesítette, jelen pillanat pedig a déli szakaszt, az Alföldi Kéktúrát járja. Állandó segítője és kísérője Friesz Mónika, a Magyar Természetjáró Szövetség szervezője, koordinátora, aki mesél az immáron második éve működő kezdeményezésről, melynek keretében bárki csatlakozhat hosszabb-rövidebb időre a túrához, hogy segítse Tónit útja során. Tóni is mesél: megtudhatjuk, mi ihlette a túrázás ötletét és hogyan jutott el a megvalósításig. Emellett látássérüléséről és életének alakulásáról is hallhatnak, ha velünk tartanak! 

Adás hallgatása