Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

dr. Téglás Péter kiskunhalasi vezető ügyész könyv- és filmajánlója: Kémek hídja

Műsorvezető: 2017. szeptember 05. kedd, 08:55 Meghallgatva: 698 alkalommal

A rendező: Steven Spielberg, a főszereplő: Tom Hanks. A cselekmény 1957-ben indul, amikor is az FBI Brooklynban letartóztatja Rudolf Abelt (Mark Rylance), akit kémkedéssel vádolnak. A külföldi állampolgárt bíróság elé állítják, és az eljáráshoz az állam képviseletében néhány úriember megkeresi a biztosítási ügyekkel foglalkozó James B. Donovan ügyvédet (Hanks), hogy legyen Abel védője. Donovan ugyan átlát a szitán és tisztában van vele, hogy az ő szerepvállalása csupán formalitás, mégis némi vonakodást követően elvállalja az ügyet. Komolyan veszi a feladatát és mindent elkövet, hogy felmentsék kliensét, azonban Abelt végül elítélik, ám hála az ügyvéd erőfeszítéseinek, megússza a halálbüntetést. Mindeközben a Szovjetunió légterében lelövik Francis Gary Powers (Austin Stowell) U-2-es kémrepülőjét, a pilóta pedig fogságba kerül, akárcsak az a Frederic Pryor (Will Rogers) nevű, Berlinben tanuló amerikai egyetemista, akit egy, a berlini falnál történt incidenst követően a németek sittre vágnak. A szovjetek eztán titkos üzenetet küldenek egyenesen Donovannek, melyben burkoltan fogolycserét javasolnak. A CIA emberei is előkerülnek, és nem hivatalosan felkérik az ügyvédet, bonyolítsa le a cserét Kelet-Berlinben, azaz szigorúan magánemberként szervezze meg Powers kiváltását Abelért cserébe. Az ügyvéd el is vállalja a roppant veszélyesnek ígérkező küldetést, ráadásul miután tudomására jut Pryor bebörtönzése, a saját szakállára úgy dönt, minden követ megmozgat, hogy Berlinből mind a két amerikait hazahozza. Hidegháború ide, fogolycsere oda, a Kémek hídja valójában James Donovan története, azé az emberé, aki életében többször is példát mutatott emberségből és igazságosságból. A hétköznapi, ám jelleme és tettei nyomán nagy formátumúvá vált ember szerepére utólag nem is vitás, hogy Spielbergnek Hollywood egyik legkiválóbb színésze és személyes jó barátja, a kétszeres Oscar-díjas Tom Hanks jelentette a tökéletes választást, akivel mindig is híresen flottul tudtak együtt dolgozni, és aki már önmagában is fél sikert jelent. A filmben Hanks a rá jellemző finom eszközökkel, a karakter eredendő makacsságát kihasználva az alakításába kellő humort csempészve, elegáns játékkal kelti életre az ügyvédet, olyannyira szimpatikusan, hogy történjen bármi, ő képes mindvégig uralni a figyelmünket és a mozivásznat. A tekintélyes szereplőgárdából Hanks mellett még az Abelt megformáló Mark Rylance-t érdemes kiemelni, aki ugyan visszafogottan játszik, mégis a figurája különös, már-már hóbortos attitűdjével érdekes mellékszereplője tud lenni a filmnek, jóllehet őt inkább csak a játékidő első felében látjuk. Mindenesetre az egyébként is remek dialógusok közül kiemelkednek Hanks és Rylance beszélgetései. Igazából csak két dolgot sajnálok: egyrészt, hogy a könyvből Steven Spielberg által rendezett, 2015-ben bemutatott filmet (Kémek hídja) hamarabb láttam, mint ahogy magát a könyvet olvastam. (Nyilván, ha a film bemutatásakor a könyv magyar változata is a polcokon lett volna, fordítva tettem volna, de hol volt még akkor a magyar fordítás…) Nem feltétlenül azért, mert a könyv jobb volt, mint a film – hiszen azért utóbbi sem sikerült rosszul –, és talán nem is feltétlenül azért, mert a könyvben elmesélt események így már jóval kevesebb újdonsággal szolgáltak, hanem sokkal inkább azért, mert a filmélmény még túlságosan friss volt ahhoz, hogy óhatatlanul is ne nyomja rá bélyegét az olvasmányélményre, különösen a történet hangulatát és karakterekről bennem kialakult képet tekintve. Így olvasóként elsősorban az maradt számomra, hogy azokat a részeket próbáltam jóval alaposabban megemészteni, amiket a film nem volt képes visszaadni vagy befolyásolni. A másik dolog pedig az – és ezt nyilván legalább annyira nem lehet „visszacsinálni”, mint az előzőt –, hogy a történetet nem írta meg a másik főszereplő is, maga Rudolf Ivanovics Abel. A regényből megismert személyisége alapján nincsenek kétségeim, hogy ugyanekkora intelligenciával és alázattal születhetett volna meg egy kiváló regénypárja Donovan könyvének. Ami így, önmagában is remek betekintést nyújt egy olyan háború kulisszáiba, ami csak látszólag ért véget – ma ugyanis legalább annyira intenzíven, csak helyenként jóval kifinomultabb eszközökkel vívják.
 

 

Adás hallgatása