Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

A 2017-es Szilády emlékversenyről Péter Mariann tanárnő beszámolója

Műsorvezető: 2017. november 09. csütörtök, 11:51 Meghallgatva: 743 alkalommal

Több mint 10 éves hagyománya van a Szilády emlékversenynek városunkban. A város iskoláinak nevező lelkes csapatai már tavasszal elkezdik a feladatok megoldását, beküldését, melyek azután október végén a döntőben mérik össze erejüket, kreativitásukat, ismereteiket Szilády Áronról. A szinte minden évben más jelleget kapó verseny idén több tudásterületet ölelt át. A csapatversenyek virágkorukat érik, nagyon helyesen, hisz egyszerre sarkallnak a tudás megszerzésére, miközben a társas kompetenciákat a legélvezetesebb formában fejlesztik. Tartsanak velünk, s megismerik mely iskolák vettek részt, s mely csapatok nyerték a vetélkedőt!

Adás hallgatása