Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Tudomány mai állása - Először mondott emberi szavakat egy kardszárnyú delfin

Műsorvezető: 2018. február 06. kedd, 17:04 Meghallgatva: 355 alkalommal

Új módszerrel küzdenek az Alzheimer-kór ellen. Míg az Alzheimer-kór, kezelésében a legtöbb gyógymód a memória javítását célozza meg, az Ohiói Állami Egyetem kutatói mély agyi stimulációs eljárással próbálkoznak a betegek problémamegoldó és döntéshozó képessége csökkenésének lelassítására. A mély agyi stimulációs eljárás (DBS) esetében műtéti úton az Alzheimer-betegek homloklebenyébe elektródákat ültetnek be, hogy segítségükkel elektromosan ingereljék az egyes agyi régiókat, struktúrákat.http://www.origo.hu/tudomany/20180130-mely-agyi-stimulacioval-probaljak-felvenni-a-harcot-az-alzheimer-kor-ellen.html

Teljesen elpusztította a daganatokat egy új, egereken alkalmazott rákterápia. A rák minden nyomát, így a távoli áttéteket is elpusztította egerekben két immunstimuláns szer, amelyből kis mennyiséget fecskendeztek közvetlenül a daganatba az amerikai Stanford Egyetem kutatói. Ez a kezelési mód minden típusú, így a spontán kifejlődő daganat esetében is működik - olvasható az egyetem honlapján ismertetett tanulmányban. A kutatók úgy vélik, hogy ezen szerek nagyon kicsi mennyiségének helyi használata gyors és viszonylag nem drága rákterápia lehet, valószínűleg nincsenek káros mellékhatásai, amelyek gyakran fellépnek az egész test immunstimulálása során.http://www.origo.hu/tudomany/20180202-teljesen-elpusztitotta-a-daganatokat-egy-uj-rakterapia.html

Már napi egy szál cigaretta is veszélyes lehet - jelentősen megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az agyvérzés kockázatát. A naponta elszívott cigaretták számának jelentős csökkentése is csak mintegy 50 százalékkal kisebb megbetegedési kockázatot eredményez a naponta legalább 20 szálat elszívó dohányosok körében. Átütő eredményt csak a dohányzás teljes abbahagyása hoz - olvasható a University College London munkatársainak tanulmányában.http://www.ng.hu/Tudomany/2018/01/29/Mar-napi-egy-szal-cigaretta-is-veszelyes-lehet

Az e-cigaretta növelheti a rák kockázatát. Az elektromos cigarettában lévő nikotin növelheti a rák egyes fajtáinak kockázatát egy egereken és emberi sejteken végzett amerikai kutatás szerint. Mind a DNS-ben, mind a sejt önjavító képességében látható volt a károsodás, így megnőtt a valószínűsége, hogy sejtmutációk jöjjenek létre és daganat alakulhasson ki - olvasható az amerikai tudományos akadémia lapjának aktuális számában megjelent tanulmányban.http://www.origo.hu/tudomany/20180130-dohanyzas-az-e-cigaretta-nikotinja-novelheti-a-rak-kockazatat.html

Megfejtették a világ legtitokzatosabb könyvének az egyik sorát. Hála a mesterséges intelligenciának, egy jelentős lépéssel közelebb kerültünk a világ legrejtélyesebb kéziratának megfejtéséhez. A Voynich-kéziratot 1912-ben fedezte fel és hozta nyilvánosságra Wilfried Voynich régiségkereskedő. Voynich a római Collegio Romanótól vásárolta meg a kódexet, amely végül 1969-ben a Yale egyetem kézirattárában kötött ki. A Voynich-kézirat egyike az írástörténet legnagyobb rejtélyeinek, ugyanis a kötet egy számunkra ismeretlen nyelven, ismeretlen írásrendszerrel írt szöveget tartalmaz. Közel 250 oldal terjedelmű, és megközelítőleg 200 ezer karakternyi szöveget tartalmaz. További érdekesség, hogy igen gazdagon illusztrált: jelentős részében például olyan növények képei találhatók, amelyeket eddig semmilyen ismert fajjal nem sikerült azonosítani.http://www.origo.hu/tudomany/20180130-megfejtettek-a-vilag-legtitokzatosabb-konyvenek-a-voynich-keziratnak-az-egyik-sorat.html

Először mondott emberi szavakat egy kardszárnyú delfin. Először tanult meg egy kardszárnyú delfin olyan angol szavakat utánozni, mint a helló vagy a viszlát - számolt be egy brit közszolgálati hírportál. A nőstény delfin trénerét utánozva tanult meg "kimondani" néhány angol szót egy franciaországi tengeri akváriumban. "Szókincsét" a köszönésen kívül olyan szavak alkotják, mint az egy, kettő, három és az Amy név.http://www.origo.hu/tudomany/20180131-eloszor-tanult-meg-kardszarnyu-delfin-emberi-szavakat-utanozni.html

 

 

 

 

 

Adás hallgatása