Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Kiss Luca középsulis diáklány élete Dániában

Műsorvezető: 2020. február 18. kedd, 09:24 Meghallgatva: 689 alkalommal

Most 17 éves Luca,de már közel 3 éve él kint Dániában önállóan. Hihetetlen, ezek a mai fiatalok, milyen bátrak és ügyesek! Luca 6 éves kora óta versenytáncolt a Stúdió 2000-ben, amikor 15 évesen a párja befejezte a táncot. Hol talált táncpartnert és így iskolát is? Nos, Dániában! Kiutaztak, megismerte a srácot, a táncsulit, és egy hét alatt döntött, hogy ezt akarja. Bár a szülők nyilván megijedtek először, de látva Luca elszántságát és lelkesedését, igent mondtak a fiatal hölgy kiutazására. Két évig magántanulóként folytattam a kőrösi gimit immár Dániából, majd idén már dán középiskolába járok, ahol 10.-es vagyok. Tudtam a beilleszkedésem kulcsa a helyi nyelv megtanulása, és sikerült. A reggeleim edzéssel kezdődnek, majd 4 tantárgyam van, a dán, a matek, az angol és francia. Kettőkor befejeződik a suli, megyek diákmunkára délután, ahogy a dán középiskolások nagy része. Imádom ezt az országot, mindenki kedves és nyugodt, és rendkívül segítőkész. Táncolok azóta is, és bár az időjárás szeles és hideg itt Dániában, de itt tudom elképzelni a jövőmet is, meséli az ügyeit sok tekintetben felnőtt módra irányító Luca. Feltétlen tartsatok velünk a beszélgetésbe!

Adás hallgatása