Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

A tudomány mai állása - A gyémántnál is keményebb szupergyémántot fejlesztettek japán kutatók

Műsorvezető: 2020. július 28. kedd, 08:37 Meghallgatva: 523 alkalommal

Egy különös égitestet fedeztek fel egy távoli csillagnál. Az űrkutatóknak most először sikerült megfigyelniük egy gázóriás belső magját. A gázóriásoknak, így a Jupiternek és a Szaturnusznak is a vastag gázréget alatt egy szilárd mag található. Az ilyen bolygók belső magjáról ugyanakkor semmilyen információval nem rendelkezik még a tudomány. Brit csillagászok megfigyelésének köszönhetően azonban ez most megváltozhat. Úgy vélik ugyanis, hogy egy olyan magot sikerült azonosítaniuk, ami körül hiányzik a légkör. Az égitest tömege olyan hatalmas, hogy eleinte azt hitték, egy kettős csillaggal van dolguk, de a további vizsgálatok nyomán kiderült, hogy egy olyan bolygó magját fedezhették fel, amely a méretéhez képest különösen nagy tömegű. Az átmérője a 3,5 nagyobb mint a Földé, de a tömege ennek 39-szerese. Az égitest olyan közel kering a csillagához, hogy egy év mindössze 18 óráig tart. Azt, hogy a légkörét egy kozmikus ütközés során veszítette el, vagy esetleg sosem rendelkezett azzal, egyelőre még a szakértők sem tudják, de azt gyanítják, hogy volt légköre, de elveszítette azt. Erre utal, hogy olyan közelségben helyezkedik el a csillagához, ahol nem jellemző a bolygók jelenléte. Az óriás, vagy gázbolygók jellemzően nagy távolságra helyezkednek el a központi égitesttől, és akkora maggal rendelkeznek, aminek a tömege a Földének több tízszerese is lehet. A hatalmas gravitációs mezőnek köszönhetően pedig magukhoz tudták kötni a környezetükben lévő gázokat. Ez eredményezi azt, hogy bár nagyon nagy a tömegük, de a sűrűségük kisebb, mint a kőzetbolygóknak. A Naprendszer legnagyobb bolygója a Jupiter, amelynek tömege két és félszer akkora, mint a többi hét bolygó együttes tömege.


Újabb érdekességekkel szolgált a KELT-9b. A Földtől 670 fényév távolságra lévő bolygóról a közelmúltban az derült ki, hogy a légköre vasat tartalmaz, a további vizsgálatokból pedig kidertudült, hogy az évszakok 9 óránként váltják egymást. A Hattyú csillagképben található exobolygó az egyik legforróbb ismert planéta. A Jupiternél 1,8-szer nagyobb az átmérője, míg a tömege annak 2,9-szerese és kötött keringésű, vagyis a csillaga felé mindig ugyanazt az oldalát mutatja. A keringési ideje mindössze 36 óra és majdnem pontosan a csillag pólusai fölött halad el. A központi égitest nagyjából kétszer nagyobb mint a Nap és 56 százalékkal több energiát termel, emellett 38-szor gyorsabban forog. A nagy sebesség miatt a csillag alakja eltorzult és pólusainál ellaposodott, míg az egyenlítőnél kiszélesedett. A laposabb részeken a bolygó fényesebb és forróbb, míg ott, ahol kiszélesedett, halványabb és valamivel hűvösebb. Az egyes felszínek között nagy, 800 Celsius-fokos a hőmérséklet-különbség. Ezt nevezik gravitációs sötétedésnek. A Kelt-9b összességében 44 ezerszer több energiát kap a csillagtól, mint a Föld a Naptól, így annak napos oldalán nagyjából 4300 Celsius-fok a hőmérséklet, aminek következtében az űrbe szökik a légköre. Mivel a bolygó a csillag pólusai fölött halad át és egy év mindössze 36 óráig tart, így körülbelül 9 óránként váltakoznak az évszakok. A bolygóról készült tanulmány egyik szerzője azt mondta, ha tovább vizsgálják a gravitációs sötétedést, az választ adhat azokra a kérdésekre, melyek a nagytömegű csillagok körül keringő égitestek kialakulásával és fejlődésével kapcsolatban vetődnek fel.


Találtak egy óriási hálót a világűrben. Ez az univerzum egyik legnagyobb ismert struktúrája. A csillagászok azt már tudják egy ideje, hogy a galaxisok nem véletlenszerűen helyezkednek el a világűrben, hanem egyfajta kozmikus hálóba rendeződnek. Az elmúlt években a kozmológusok már több is szuperhalmazt is azonosítottak. A most felfedezett intergalaktikus hálónak a Déli pólusi fal nevet adták. Ez a rendszer a Tudomány mai állása szerint 1,4 milliárd fényév széles és galaxisok százezreit tartalmazza. Eddig azért nem találták meg, mert tőlünk több milliárd fényévre helyezkedik el és egy részét a Tejútrendszer fénye kitakarja. A Naprendszert is tartalmazó Tejútrendszer is egy ilyen hatalmas struktúra része. A Tejútrendszer az úgynevezett Lokális Galaxiscsoportban helyezkedik el, ami pedig a Laniakea szuperhalmazban, annak egyik oldalágán található. A Laniakea szuperhalmaz is óriási, hiszen 520 millió fényév széles és százezer galaxis alkotja. Jelentése hawaii nyelven azt jelenti, hogy mérhetetlenül hatalmas égbolt. A Déli pólusi falról készült tanulmány szerint a kutatók úgy tudták felmérni az anyag eloszlását, hogy egy speciális algoritmussal vizsgálták az éjszakai égbolt déli részének azt a régióját, amit a galaxisunk fénye kitakar. A szakértők szerint könnyen elképzelhető, hogy a Déli pólusi fal még annál is nagyobb, mint amekkorának jelenleg vélik. A remények szerint a hasonló struktúrák vizsgálata segíthet pontosítani a jelenlegi kozmológiai modelleket.


Már négyezer üstököst fedezett fel a SOHO. A műhold, ami Nap és a Föld között helyezkedik el egy viszonylag nyugalmi ponton, már 25 éve fürkészi a világűrt üstökösök után kutatva. A kutatók beszámolója szerint a négyezredik üstököst egyelőre SOHO-4000 néven jelölik és ez is ahhoz az üstököscsaládhoz tartozik, amelynek tagjai olyan közel kerülnek a Naphoz, hogy belemerülnek a központi csillagunk légkörének külső rétegeibe. A négyezredik üstökös egyébként meglehetősen kicsi, az átmérője a becslések szerint mindössze 5 és 10 méter közötti és emiatt nagyon halvány. Június 15-én készítettek róla felvételt, de akkor már annyira közel járt a Naphoz, hogy kizárólag a SOHO műhold volt az egyetlen, amelyik észlelni tudta. Ezt az üstököst egy franciaországi geofizikus egyetemi hallgató találta meg, akinek a nevéhez eddig már 120 üstökös felfedezése köthető. A négyezredik egyébként a vártnál korábban lett meg, ami annak köszönhető, hogy a SOHO irányítói és a Parker Solar Probe amerikai űrszonda csapata közös észlelési kampányt indított júniusban. A munkájukat nagyban megkönnyítette a Föld aktuális helyzete is, amely ezúttal különösen alkalmas volt a napközeli üstökösök megfigyeléséhez. Ennek köszönhetően júniusban a felfedezések száma a korábbi kétszeresére emelkedett.


Nem az európaiak fedezték fel Amerikát. Erre jöttek rá a kaliforniai Stanford Egyetemen. Azt már korábban is feltételezték a szakértők, hogy a polinézek és az őslakosok között még az európaiak megérkezése előtt volt kapcsolat, és ezt most sikerült bebizonyítani. A kutatócsoport egyik tagja az eredmények ismertetésekor elmondta, számos jel utalt erre, a többi között kulturális hasonlóságok, kifejezések, és például még az édesburgonya is. Azt ugyanis sokáig csak Dél- és Közép-Amerikában, valamint Óceániában termesztették. Ezeket az árulkodó jeleket sikerült a történelem során először genetikai adatokkal is alátámasztani. A kapcsolatot eleinte korabeli, több száz éves csontok elemzésével akarták igazolni, de az ilyen nagyon régi maradványok nagyon ritkán őriznek meg megfelelő állapotú DNS-t. Ezért úgy döntöttek, hogy ma élő emberek génjeit vizsgálják meg. A kutatásba több mint 800 embert vontak be Dél-Amerikából, Mexikóból és Polinéziából. Az eredménye pedig alátámasztották a feltételezést, hiszen közös, több száz évre visszavezethető DNS-részleteket fedeztek fel. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a távoli szigetvilág lakói valamikor az 1200-as évek körül érhették el Amerikát a mai Kolumbiánál és az sem zárható ki a kutatók szerint, hogy nemcsak az édesburgonyát, hanem néhány helyi őslakost is visszavittek magukkal.

Küszöbön az igazi önvezető autó. Bár az elmúlt években számos cég elkészítette már a saját önvezető járművét, azok valójában még messze állnak a valódi önvezetéstől. Nemcsak személyautókkal tesztelik a technológiát. Bécsben például egy ideje már önvezető autóbuszok is közlekednek az utakon. Ezek a néhány személy szállítására alkalmas kisbuszok maximum 20 km/h-s sebességgel közlekedhetnek és a kereszteződéseken önállóan még nem mennek át, ahhoz az operátor segítsége szükséges. Ennél lényegesen fejlettebb az egyik amerikai autógyártó cég önvezető technológiája. Azok a személyautók nagy sebességgel is biztonságosan tudnak közlekedni és számos alkalommal bizonyították már, hogy éles helyzetekben is képesek elkerülni baleseteket. A rendszert úgy alakították ki, hogy az autók mindig online vannak, így folyamatosan továbbítják az adatokat. Vagyis minél több ilyen autó közlekedik az úton, annál több adat keletkezik és annál gyorsabban fejlődik az önvezető technológia. A vállalat elnök-vezérigazgatója pedig a közelmúltban bejelentette, hogy nagyon közel járnak már az emberi beavatkozást egyáltalán nem igénylő járművezetés kifejlesztéséhez. Ennek mértékét hivatalosan egy nullától ötig terjedő skálán határozzák meg. A nulla az, amikor lényegében az ember vezet, vagyis minden műveletet a sofőr végez és a jármű teljesen az ember irányítása alatt van. Ez tulajdonképpen a hagyományosnak nevezhető autózást jelenti. A skála egyes fokozata azt jelenti, amikor a jármű teljesen emberi irányítás alatt áll, de bizonyos vezetéstámogató megoldásokkal szolgál a rendszer. Például besegít a fékezésben, vagy a gyorsításban. A kettes szint ettől nem sokban különbözik, de a kocsi itt már egyszerre is átveheti a fékezés, gyorsítást és a kormányzást, de még mindig az ember irányít. A harmadik szinten már az összes dinamikus vezetési műveletet az automatikus rendszer irányítja azzal a feltétellel, hogy ha szükséges akkor a sofőr átveszi az irányítást, vagy legalább beavatkozik. A negyedik szint azt jelenti, hogy a rendszer irányít mindent még akkor is, ha a sofőr bár reagál az adott helyzetre, de azt nem megfelelően teszi. Az önvezetés ötödik szintjén már egyáltalán nincs szükség az emberi beavatkozásra, gyakorlatilag a jármű ember nélkül is közlekedhet, hiszen mindenről a gép dönt. Az amerikai autógyártó, az elnök-vezérigazgató szerint ez utóbbihoz áll nagyon közel. Azt mondta, az ötödik szintű önvezető technológia alapfunkció már idén rendelkezésre állnak. Bár a cégek világszerte jelentős ráfordításokat tesznek, hogy minél jobb legyen az autonóm közlekedés, de az iparági szakértők szerint a piacérett technológia kifejlesztéséhez még hosszú évekre lesz szükség és ahhoz is sok idő kell, hogy az emberek megbízzanak a gépben, ami helyettük irányítja a járművet.


Biztonságosabb lehet a városi közlekedés. Amerikai kutatók jöttek rá arra, hogy a gyorshajtók azonosítására már eddig is használt Doppler radarrendszerrel könnyebb, gyorsabb és biztonságosabb lehet az önvezető autók közlekedése. A Princeton Egyetem szakemberei arra a problémára kerestek választ, hogy az autonóm járművek, ha egy épület sarkához érnek, akkor a túloldalon lévő objektumok helyzetéről nem tudnak fogalmat alkotni. Sem azok helyzetéről, sem mozgásuk irányáról és sebességéről. Vagyis az egyik legnehezebb kihívással néztek szembe a kutatók és végül arra jutottak, hogy egy már bevált technológiát lehet használni erre a feladatra. Ez pedig az úgynevezett Doppler-jelenség. Ez Christian Dopplerről, osztrák matematikus, fizikusról kapta a nevét. Az 1830-as években ő vette észre, hogy a vonatok hangja megváltozik, amikor elhalad a megfigyelő mellett. Elméletét 1844-ben ismertette. Eszerint a megfigyelő felé mozgó tárgy által kibocsátott hang összenyomódik, vagyis magasabb lesz a frekvenciája és ennek ellenkezője történik, ha a vizsgált tárgy távolodik. Ez esetben a hang mélyebb lesz. Ezt az önvezető autóknál úgy lehetne használni, hogy a kibocsátott rádióhullámok a különböző tárgyakról visszaverődnek és ez alapján tudja a kocsi meghatározni az utcasarkon túli közlekedési helyzeteket. Az amerikai mérnökök szerint ez a rendszer nemcsak a többi autó, hanem a kerékpárosok és a gyalogosok érzékelésére is alkalmas.


Rendkívüli egyensúlyérzékkel rendelkezik egy új négylábú robot. Az elmúlt években a robotok egyensúlyozó képessége nagymértékben fejlődött. Elég csak az amerikai mérnökök által készített Atlasra gondolni. Ez a humanoid robot a ma létező legakrobatikusabb szerkezet. Képes futni, bukfencezni, szaltózni és még terepakadályokra is felugrik. Egy másik robot, a négylábú Spot, amelyik leginkább egy kutyához hasonlítható. Szintén nagyon mozgékony és számára sem okoz gondot az egyenetlen, vagy a csúszós talaj. Ezek ugyanakkor mozgásuk közben viszonylag nagy területet foglalnak el. Legalábbis ahhoz képest, amit a közelmúltban mutatott be az olasz technológiai intézet. Az általuk kifejlesztett vezérlőegységnek köszönhetően ugyanis a négylábú robot minden korábbinál stabilabban tud járni és állni két lábon. Ezt már élőben is bemutatták, és készítettek egy számítógépes szimulációt is. Ebben a 90 kilós robot egy mindössze hat centiméter széles sávon sétál végig. Mindezt úgy, hogy a lábai nem férnek el egymás mellett, vagyis a lábai mindig egy vonalban vannak egymás mögött. A szerkezet még nincs kész, folyamatosan fejlesztik, de ha befejezik, a kutatók szerint mentőakciókban nagy segítséget jelenthetne, ha csak egy rendkívül keskeny területen lehetne megközelíteni a célt.


Robotlajhár bevetésen. Egy amerikai technológiai cég készítette el a robotlajhárt, amit az állatok, a növények és az éghajlatváltozás megfigyelésére lehetne használni, de nagy segítséget nyújthat a precíziós mezőgazdaságban is. A tervezők szerint a robotlajhár lehet az ideális megoldás, hiszen lassú és rendkívül energiahatékony. Vagyis a megfigyelő munkára a legalkalmasabb, hiszen csak akkor mozdul meg, amikor a változásokat méri. Bár hasonló feladatokra már korábban is használtak különféle eszközöket, például repülő, vagy guruló robotokat, de míg előbbiek túl sok energiát fogyasztanak, addig a talajon közlekedő robotok mozgását a terepviszonyok hátráltatják. Emellett pedig mind a földről, mint a levegőből nehéz átlátni a teljes környezetet. Ezzel szemben a robotlajhár kifeszített kábeleken közlekedik a magasban, és napenergiával működik. Elsőként az atlantai botanikus kertben vetik be, ahol körülbelül 30 méteres magasságból figyeli majd a növényeket. Bár a szerkezet lassan mozog, de a többi képességére a gyorsaság a jellemző. Az érzékelőinek köszönhetően ugyanis gyorsan és nagy pontossággal képes észlelni a változásokat, így azt is, ha például rovarok, vagy betegségek támadják meg a növényeket.


A gyémántnál is keményebb szupergyémántot fejlesztettek japán kutatók. A gyémánt kizárólag szénatomokból áll úgy, hogy azok nagyon sűrű rácsszerkezetet alkotnak. Ez azonban csak az egyik allotróp változata a szénnek. Allotrópiának azt nevezzük, amikor a kémiai elemek azonos halmazállapotban többféle molekulaszerkezetben, vagy kristályszerkezetben is előfordulhatnak. Erre a szén jó példa, hiszen allotróp módosulatai a gyémánt és a grafit is. Vagyis az anyag különböző tulajdonságait jellemzően az határozza meg, hogy az atomok miként kapcsolódnak egymáshoz. A gyémántnál minden szénatom négy szomszédos szénatommal alkot erős kovalens kötést. Ezt sp3-hibridizációnak nevezik, míg más anyagokban hármas kötésben vannak, aminek a neve sp2-hibridizáció. Japán kutatók azzal kísérleteztek, hogy mi történik, ha a szénatomokat egy ezeknél összetettebb struktúrába rendezik két hibridizáció keverékével. A lehető legstabilabb szerkezet megtalálásához és annak keménysége megbecsüléséhez az úgynevezett sűrűségfunkcionál-elméletet használták, amivel az elektronsűrűséget lehet mérni. A kutatók a legjobb megoldást végül a pentagyémántnak nevezett struktúrában találták meg. Ez ötszögekből áll és a rugalmassági tartománya 1700 gigapascal, ami körülbelül 500-zal több, mint amekkora a hagyományos gyémánté. A pentagyémánt tehát sokkal keményebb a természetben kialakuló gyémántnál, ugyanakkor a sűrűsége lényegesen alacsonyabb, körülbelül a grafitéval megegyező. A tanulmány egyik szerzője azt mondta, a pentagyémántot nemcsak az ipari vágó- és fúróeszközöknél lehetne alkalmazni, hanem például ki lehetne vele váltani a jelenlegi gyémántsatukat is. Ezeket arra használják, hogy a bolygókon lévő extrém nyomást reprodukálják velük.


Háromszor mélyebben keletkezett a Hope gyémánt, mint a legtöbb drágakő. A Hope nevet viselő gyémántot a 17. században találták meg valószínűleg Indiában, de a pontos lelőhelye nem ismert. Az Amerikai Gemmológiai Intézet egyik tudósa egy közelmúltbeli konferencián arról számolt be, hogy a lézeres vizsgálatok során bridgmanit maradványait azonosították. Ez egy nagyon sűrű magnézium-vas-szilikát anyag és kizárólag több mint 660 kilométeres mélységben jön létre. Ehhez képest a legtöbb drágakő 150-200 kilométerrel a felszín alatt keletkezik a nagy nyomás hatásra. A Hope gyémántot megtalálása után Indiából egy drágakő-kereskedő vitte el Franciaországba. A gyémánt ezt követően volt királyok, ékszerkereskedők, bankárok birtokában. Nevét Henry Philip Hope, londoni bankár és drágakőgyűjtő után kapta. A gyémántot végül egy New York-i ékszerész ajándékozta a washingtoni Smithsonian Intézetnek 1958-ban.


A japánoké a világ leggyorsabb szuperszámítógépe. A szerkezet, mely 2,8-szer gyorsabb, mint az eddigi amerikai csúcstartó, nemrég kezdte meg próbaüzemét. A gépet megalkotó cég vezetője azt mondta, bár örültek, hogy sikerült az élre törniük, de nem ez volt a cél. Számukra a legfontosabb az volt, hogy a gépet gyakorlati kérdések megválaszolására tudják felhasználni. A japán szuperszámítógép majdnem 7,3 millió magos processzorral rendelkezik. Összehasonlításként egy nyolcmagos okostelefon már kiválónak mondható. A sebességét érzékeltető adat még az is, hogy a gép 415 petaflopos eredményt ért el. Ez a másodpercenkénti lebegőpontos műveleteket jelöli, vagyis egy mértékegység, amivel a számítógépek teljesítményét mérik. A 415 petaflop azt jelenti, hogy egy egyszerű matematikai műveletet a japán szuperszámítógép másodpercenként 415 billiárdszor képes elvégezni. A szerkezet másik különlegessége, hogy míg szuperszámítógépeket olyan processzorokkal szokták készíteni, amelyeket a gyártók a személyi számítógépekhez gyártottak, addig a japánok világelső gépében olyat használtak, ami a mobiltelefonokban is megtalálható. A kutatók a kompjúterrel társadalmi és tudományos témakörben keresnek választ egyes kérdésekre. A témák között szerepel a többi között a gyógyszerkutatás, a személyre szabott terápiák, a természeti jelenségek szimulálása, vagy például az új anyagok feltalálása, illetve a tiszta energiafejlesztés. Bár a gép már működik, a tervek szerint a teljes kapacitását majd csak jövő áprilistól használják ki. A legtöbb szuperszámítógépet Kínában készítették. A világ 500 legerősebb ilyen gépe közül 226-ot ott fejlesztettek ki, míg 114-et az Egyesült Államokban és mindössze 30-at alkottak meg a japánok.


Sokkal könnyebben boldogulhatnak a siketek és nagyothallók a mindennapjaikban egy új fejlesztésnek köszönhetően. A Kaliforniai Egyetem mérnökei ugyanis kifejlesztettek egy olyan kesztyűt, ami valós időben képes lefordítani a jelnyelvet. Ha a technológia elterjedne, akkor azok, akik jelnyelvvel kommunikálnak, többé nem lennének a tolmácsok, vagy a közvetítők segítségére szorulva, hiszen így bárkivel közvetlenül beszélhetnének. A kesztyűben az ujjak mentén érzékelők helyezkednek el és a kéz, az ujjak mozgása alapján azonosítják a szavakat, kifejezéseket, vagy betűket. Az eszköz egyelőre csak az amerikai angolt ismeri, ahol nemcsak a kézmozdulatoknak, hanem egyes arckifejezéseknek is fontos szerepük van. Ezért a tesztek során a száj mellé és a szemöldökhöz is elhelyeztek egy-egy szenzort. A kesztyű és a többi érzékelő összekapcsolható egy okostelefonnal és amikor az alany jelnyelvvel kommunikál, akkor az alkalmazás másodpercenként egy szót tud lefordítani. Még azt is ki lehet választani, hogy a jelnyelvet beszéddé, vagy írott szöveggé alakítsa. Az amerikai kutatók most azon dolgoznak, hogy az Egyesült Államokon kívül más országokban is elérhetővé lehessen tenni a technológiát. Világszerte ugyanis körülbelül 70 millió ember használ 300 féle jelnyelvet. A cél az, hogy ezek mindegyikét képes legyen lefordítani a kesztyű.


Sikerült megmenteni a rákosi viperát. Európa legveszélyeztetettebb mérgeskígyója vadon kizárólag a Kárpát-medencében él, vagyis, ha innen eltűnik, akkor a Földön nem lesz többé rákosi vipera. Magyarországon csupán két területen, a Kiskunságban és a Hanságban fordul elő, de 1992-re az egyedszámuk annyira lecsökkent, hogy a fajt kipusztultnak tekintették. A rákosi vipera kicsi, legfeljebb 60 centiméter hosszúra nő meg, emellett rejtőzködő életet él és főleg a zsámbékos, változatos területeket kedveli. Az sem zavarja, ha az élőhelyét időszakosan víz borítja. Az élőhelye azonban az emberi tevékenység következtében a 20. század elejétől fokozatosan csökkent. Vagy kiszorultak a korábbi élőhelyekről, vagy a körülmények úgy változtak meg, hogy a ragadozók könnyű prédájává váltak. A fajmegőrzési akció 1993-ban kezdődött a Kiskunságban és a programban egyetemisták, diákok is segítettek. Ők mérték fel azt, hogy a viperák pontosan hol élnek, és mekkora a populáció. A kezdeményezés sikerességét mutatja, hogy pár évvel később elkezdték építeni a Rákosivipera-védelmi Központot Kunpeszér és Kunadacs határában. Itt kezdődött el 2004-ben a faj tenyésztése tíz egyeddel és ezzel párhuzamosan a Kiskunsági Nemzeti Park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai hozzáláttak a viperák élőhelyeinek helyreállításához. A program indulása óta már 3250 kígyóval gyarapodott az egyedszám és ezek közül 2010 óta 500-nál is több példányt engedtek szabadon a természetben. A központban a viperákat szabadföldi terráriumokban nevelik, ahol föld alatti, de mesterséges üregekben töltik a telet. A kígyók 3-4 éves korukban válnak ivaréretté és akkor választják ki közülük a szaporodásra legalkalmasabb egyedeket. A genetikus és természetvédelmi szakemberek döntése alapján minden szempontból megfelelőnek ítélt viperákat párba állítják, valamint szabadon engedik őket. Ezekbe egy állatorvosi műtét során egy-egy apró jeladót ültetnek, így azt követően is figyelemmel kísérik az életüket, hogy szabadon engedték az állatokat. Erre azért van szükség, mert nagyon fontos információt szolgáltatnak a szakembereknek a többi között a területhasználatról, ami pedig az egyik alapja a faj megmentése érdekében végzendő munkának. Ez a folyamat komoly szervezettséget igényel, hiszen a rákosi vipera fennmaradásához olyan élőhelyre van szükség, ahol a legeltetés, a kaszálás megfelelő időzítése, továbbá a nem őshonos invazív növényfajok irtása a viperák érdekét szolgálják. Ennek érdekében szorosan együtt kell működni az adott területeken gazdálkodókkal. A fajmentő akciót, melyben nagy szerepet vállalt a Duna-Ipoly, a Fertő-Hanság és a Kiskunsági Nemzeti Park is, 2009-ben és 2015-ben is Európa legsikeresebb természetvédelmi programjai közé választották.


Egy kutya életében egy év hét emberi évnek felel meg. Legalábbis a közhiedelem szerint, de ez egy tévhit, állítják amerikai kutatók. Azt állítják, hogy az összehasonlítás nem ennyire egyszerű, ráadásul a kutyák öregedése nem hétszer gyorsabb, mint az emberé. A San Diegó-i kutatócsoport labradorokon végzett genetikai vizsgálatot és az eredmények alapján megállapították, hogy a kutyák öregedése folyamatosan lassul, hétéves koruk után pedig ez a lassulás igen látványos. Egy egyéves kutya, ha ember lenne, körülbelül 30 éves lenne. Egy négyéves állat már 54 éves emberi kornak felel meg, míg egy 14 éves eb emberi léptékkel mérve 75 éves lenne. A vizsgálatba száznál is több, különböző korú kutyát vontak be és a metilcsoportok molekuláinak felhalmozódását hasonlították össze az emberekben és a kutyákban. Ezzel tudták összehasonlítani az öregedés mintázatát. Mindezt úgy valósították meg, hogy a korábban elkészített emberi epigenetikus órát alkalmazták a kutyáknál. Ennek segítségével tudnak következtetni egy-egy sejt, szerv, vagy épp organizmus korára. A kutatók hangsúlyozták, hogy ez az öregedési minta nem tekinthető általánosnak, hiszen csak egyetlen fajta, a labrador egyedeit vonták be a kísérletbe, ugyanakkor elképzelhető, hogy ez a módszer még az állatorvosok számára is hasznos lehet.

Adás hallgatása