Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

A tudomány mai állása - Az 5G még el sem terjedt rendesen, de már készül a 6G

Műsorvezető: 2020. augusztus 04. kedd, 10:34 Meghallgatva: 165 alkalommal

Az 5G még el sem terjedt rendesen, de már készül a 6G. Az ötödik generációs mobilhálózat forradalmi változást hoz a mindennapokba. A késleltetés nélküli adatkommunikáció, a hatalmas le- és feltöltési sebesség számos technikai újdonságnak szolgál táptalajául. A többi között nagyban hozzájárulhat az önvezető autók fejlődéséhez, a nagyvárosi forgalom enyhítéséhez, vagy például sokkal hatékonyabbak lehetnek az olyan műtétek, amikor az orvos nincs jelen, hanem a virtuális valóság segítségével, precíziós robotokkal operál. Magyarországon jelenleg néhány városban érhető el az 5G, de a mobilszolgáltatók folyamatosan bővítik a hálózatot. Kínában viszont már tavaly bejelentették, hogy elkezdik a hatodik generációs mobilhálózattal összefüggő kutatásokat és fejlesztéseket. Az elképzelések szerint a 6G 2030-ra lesz elérhető. Az egyik dél-koreai technológiai vállalat már közzétette, hogy szerinte mit hozhat a fejlesztés. Azt írják, hogy ennek köszönhetően megvalósulhat az immerzív kiterjesztett valóság, vagyis az XR, a nagyfelbontású mobilhologram és a többi között a digitális replikák is létrejöhetnek. Ez utóbbi az emberi személyiség digitális másolatát jelenti. A dél-koreai a cég úgy fogalmazott, hogy a fejlett szenzorok, a mesterséges intelligencia és a kommunikációs technológiák segítségével lehetségessé válik fizikai entitások replikálása, beleértve embereket, eszközöket, objektumokat, rendszereket, helyeket és virtuális világokat. Úgy képzelik, hogy ha ez létrejön, akkor az emberek nem csupán megfigyelhetik a saját digitális leképezésüket, hanem akár kapcsolatba is léphetnek azzal. Ahhoz ugyanakkor, hogy mindez tényleg valósággá válhasson, hatalmas sebességre lesz szükség. A 6G a tervek szerint 50-szer gyorsabb lesz, mint a már egyébként is késleltetésmentesnek nevezett 5G és elméletileg elérheti az 1000 Gigabit/másodperces sebességet. A késleltetés így 100 mikroszekundum alá csökkenhet.


Óriási egysejtű organizmust fedeztek fel a Csendes-óceánban. Az Egyesült Királyság Nemzeti Oceanográfiai Központjának kutatói, a Hawaii Egyetem és a Genfi Egyetem munkatársai egy közelmúltban született tanulmányban négy új egysejtűfajról számolnak be. Ezeket a csendes-óceáni Clarion-Clipperton-zónánál, a mélyben fedezték fel. Ezek két új nemet alkotnak az úgynevezett likacsosházúak között. Ezek a tenger fenekén élnek és egy héjszerű, szilárd vázat hoznak létre. Ezek között az egyik egysejtűfaj akár 7,5 centiméter magasra is megnőhet, ami kiemelkedően nagynak számít.


A mókusok is ökoszisztéma-mérnökök. Számos faj számít ökoszisztéma-mérnöknek. Ezek az életmódjukból adódóan olyan változásokat idéznek elő a környezetükben, amelyek őket is túlélik. Tehát bármelyik élőlény lehet ökoszisztéma-mérnök, ha élőhelyeket hoz létre, vagy módosít. Ilyenek például a hódok, melyek gátakat építenek és ezzel más fajoknak teremtenek életteret. De ilyenek az elefántok is. Korábbi megfigyelések szerint az elefántok táplálkozás közben a fákról letörnek ágakat és az így keletkező üregek falakó gyíkoknak szolgálnak élőhelyül. Az ilyen gyíkkolóniák sokkal nagyobbak ott, ahol elefántok élnek. Emellett az elefántok ürülékében rovarok, de egyes kutatások szerint még apró békák is élnek. Ilyen mérnöknek számítanak a mókusok is, melyek véletlenül ültetnek tölgyfákat. A Kaliforniai Egyetem munkatársai most azt vizsgálták, hogy ezeknek az élőlényeknek milyen hosszú távú hatásuk van a természetre. A modellezésben olyan szabályokat alkalmaztak, melyek eredményeként arra kaptak választ, hogy miként épülnek fel a táplálékhálózatok, idővel hogyan változnak az egyes fajok közötti interakciók és hogy bizonyos fajok mikor pusztulnak ki. Megállapították, hogy ha kevés ökoszisztéma-mérnök van, az sok kihalást és nagyobb instabilitást eredményez, ha viszont ezen fajok száma magas, akkor az eredmények is kedvezően alakulnak.


Ha valaki egyszer megtanult kerékpározni, sosem felejti el. Ennek magyarázata az izommemória, vagyis az, hogy a testünk emlékszik a mozdulatokra. Valójában nem a test emlékszik, hanem az agy, csak ezek az információk más helyen raktározódnak el, mint például az iskolában leadott tananyagok. Ezért van az is, hogy például egy bankkártya pin-kódjára nem biztos, hogy emlékszünk, de a számokat gyakorlott mozdulatokkal nyomjuk be az automatán. Annak magyarázatát, hogy a például a kerékpározást miért nem lehet soha elfelejteni, a hosszú távú memóriában kell keresni. Ugyanakkor a hosszú távú memóriából is kétféle létezik, az egyik a deklaratív, a másik a procedurális. Míg a deklaratív memóriába tartoznak azok az emlékek, amelyek már megtörténtek, és azok, amelyekat például a tanulmányok során elsajátítottunk, addig a procedurális memóriában a motorikus dolgok raktározódnak el. Ilyen például a kerékpározás, a PIN-kódok mintázata, vagy a gépelés. Azt, hogy ez a kétféle memória egymástól teljesen különálló, még a múlt század közepén, az 1950-es években sikerült igazolni. Egy epilepsziás betegnek, a súlyos tünetei miatt eltávolították az agyának több területét is. Ennek hatására bár a betegsége megszűnt, de vele együtt számos korábbi emléke is törlődött, ráadásul az a képessége is, hogy új emlékeket alkosson. Vagyis a memóriája folyamatosan törlődött. Elvégeztek rajta egy kísérletet. A páciensnek egy csillagot kellett lerajzolnia úgy, hogy nem nézhetett a papírra, csak egy tükörben láthatta azt. Annak ellenére, hogy mindig elfelejtette, mit csinált az előző napon, a csillag, amit rajzolt napról napra szebb lett, ami azt igazolta, hogy bár deklaratív emlékeket képtelen volt létrehozni, de a procedurális emlékek megmaradtak. A kutatások során kiderült, hogy a procedurális emlékek, vagyis például a kerékpározás az agy törzsdúc nevű területén tárolódik. Ez az agy központi részén helyezkedik el, tehát jobban védett, mint a memóriaterületek többi része, ráadásul itt felnőtt korban lelassul az új agysejtek képződése. Ez a folyamat a deklaratív memóriában állandó, aminek hatására egyes emlékek homályossá válnak, majd eltűnnek. Arra, hogy a procedurális memória miért olyan stabil, csak pár éve jöttek rá az orvosok. Ennek hátterében az úgynevezett molekuláris réteg interneuron, vagyis egy speciális idegsejt-típus áll. Ezek az idegsejtek a felelősek a koordinált mozgások végrehajtásához szükséges információk mind írásáért, mind olvasásáért. Az ember evolúciója során létfontosságú volt, hogy a motorikus dolgok ne tűnjenek el a memóriából, vagyis úgy alakult, hogy ezeket elég mindössze egyszer megtanulni. Ilyen a kerékpározás is, amit épp ezért sosem felejtünk el.


Az Alföld piramisait, a Kunhalmokat az egyiptomi piramisok előtt építették, de valójában semmi közük a kunokhoz. Ezeket a rejtélyes építményeket a köznyelv kunhalmoknak nevezi, tévesen. Bár földhalmokat a kunok is emeltek a halottaik sírhelyénél, de azok kisebbek voltak, és azóta már eltűntek. A megnevezés ugyanakkor, melyet 1825-ben használt először Horváth István, régész, a mai napig megmaradt. Az Alföldön álló gúla alakú földpiramisokat még a jamnaja-kultúra tagjai építették 5500-5700 évvel ezelőtt. Ezek az ókorban készült és a mai napig megmaradt építmények a Föld minden táján ismertek. A Kárpát-medencében először az időszámításunk szerint 3300 és 3500 között jelentek meg, miután ide az orosz sztyeppékről érkező népcsoportok magukkal hozták temetkezési szokásaikat. Ezeket a földhalmokat a szakirodalom kurgánnak nevezi. Ez egy török eredetű szó, ami kőhalmot, erődhalmot jelent, de jelenleg a földből készült sírhalmokra vonatkozik ez a megnevezés. A kurgánok építését a síkamrával, vagy sírgödörrel kezdték és fölé gyakran építettek fából egy lakóépületet, az elhunyt túlvilági házát. Ezt ággyal, különböző kárpitokkal rendezték be. Dr. Fogas Ottó, régész, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója elmondta, azt, hogy egészen pontosan a központi sírkamrába a temetkezést végzők miket helyeztek, egyelőre nem lehet tudni, hiszen a kurgánokból csak nagyon ritkán kerülnek elő használati tárgyak, vagy ékszerek, esetleg fegyverek. Az is elképzelhető, folytatta a régész, hogy olyan anyagokat helyeztek el a síremlékekben, melyek az évezredek alatt lebomlottak. Kurgán nem járt mindenkinek, csak a kiemelkedő, rangos személyeknek. Esetükben az építéshez szükséges termőföldet valószínűleg az elhunyt rokonságától szállították a sírmelékhez. Ebből kiindulva a szakértők úgy becsüli, hogy egy-egy nagyobb kurgán megépítéséhez egy teljes közösség munkájára szükség volt. Az Alföldi síkságból kimagasló kunhalmok nagyjából 6 és 10 méter közöttiek, de tekintve, hogy több ezer éve készültek, ennél sokkal magasabbak lehettek. A termőföld természetes tömörödésével, a szél és az eső romboló hatásával is számolva ezek az építmények eredetileg valószínűleg több méterrel is magasabbak voltak. Az ismert legmagasabb kurgán a Békésszentandrás közelében lévő Gödény-halom, ami jelenleg is 12 méteres. A piramishoz hasonlító halmok emelése a római kor végével megszűnt, de addig a jamnaja-kultúra után még újabb és újabb keleti, sztyeppei népek érkeztek, és azok is kurgánokat emeltek, de azok kisebbek voltak. Az utolsók, akik halmokat építettek a kunok voltak. Azt azonban, hogy az eredeti kunhalmok mekkorák voltak, nem lehet tudni, de gyaníthatóan egy-két méter magasak lehettek. A népi emlékezetben, bár ezek a sírhelyek rég eltűntek, mégis a kunhalmok megnevezés maradt meg. Valaha nagyjából 25 ezer földpiramis állhatott Magyarországon, de azok közül sok eltűnt. Ennek egyik oka a természetes erózió, sokat közülük homokbányaként használtak, vagy egyszerűen beszántottak, sokra pedig templomot építettek miután Szent István elrendelte, hogy minden 10 falunak templomot kell építenie. Mivel a megmaradt halmok jégkorszaki növények otthonául szolgálnak, ezért ezek hazánkban természetvédelmi oltalom alatt állnak.


Sikerült megoldani egy százéves rejtélyt. Egy norvég felfedező még 1893-ban számolt be egy számára megdöbbentő jelenségről. Szibéria közelében hajózott, amikor átmenetileg a tenger fogságába esett. Bár nem ütközött neki semminek és nem is futott zátonyra, a hajója mégsem mozdult. Nem Fridtjof Nansen volt az első, akivel ez történt, de ő volt az első, aki részletesen dokumentálta az azóta pangó víznek elnevezett jelenséget. Ezt az idézi elő, hogy a tenger sós vize fölé édesvíz szorul. Azóta már kiderült, hogy ez a jelenség viszonylag gyakran előfordul és leginkább akkor, amikor a gleccserek olvadékvize a tengerekbe áramlik. Nansen viszont azt akkor még nem tudta, hogy a két vízréteg miért nem keveredik el. Egy másik kutató, Vagn Walfrid Ekman svéd fizikus 1904-ben talált magyarázatot arra, hogy a pangó vízben Nansen hajója miért nem mozdult. Az édes víz sós vízre ülepedését laboratóriumban reprodukálta és megállapította, hogy ha a felszín alatti hullámok kiegyenlítik a hajócsavar által keltett tolóerőt, akkor a hajó akár teljesen megállhat. Azóta eltelt több mint száz év és egy francia kutatócsoport rájött, hogy a pangó víz jelenségét két folyamat is kiválthatja. Míg az egyik hátterében a kinematikus ellenállás áll, addig a másiknál a dinamikus ellenállásról lehet beszélni. A kinematikust Nansenről, a dinamikust Ekmanról nevezték el. Megállapították, hogy míg a nyílt vizeken a Nansen-hullámok az erőteljesebbek, addig zárt térben már az Ekman-hullámok az erősebbek. A franciák azt írták, hogy bár sikerült megoldaniuk egy több mint százéves rejtélyt, de ahhoz, hogy a jelenséget teljesen megértsék, további vizsgálatokat kell elvégezniük.


A Naprendszer közepén a Nap van. Az pedig általános vélekedés, hogy a Naprendszer középpontja a Nap közepében található. Ez azonban nem így van. A Kaliforniai Műszaki Egyetem munkatársainak sikerült 100 méteres precizitással meghatározni a középpontot. Csillagászati léptékben mérve ez rendkívüli pontosságnak számít. Mivel nemcsak a központi csillagunk tömegvonzása hat a rendszer bolygóira, hanem a bolygók is hatnak a Napra, így az valamelyest eldeformálódik. A Naprendszer tömegközéppontja így egy kicsivel a Nap felszínén kívül helyezkedik el. Ezt már korábban is tudták a csillagászok, de most, a történelem során először száz méteres pontossággal sikerült meghatározni. A kutatók azt mondják, hogy ehhez a pulzárokat, vagyis a gyorsan forgó maradványcsillagokat vették alapul, melyek mérhető sugárzást bocsátanak ki. Ennek a sugárzásnak a segítségével tudtak a szakértők minden korábbinál pontosabb becslést adni arról, hogy a Föld milyen messze helyezkedik el a többi bolygótól, objektumtól és a Naprendszer tömegközéppontjától. Most abban bíznak, hogy eredményük és az oda vezető tudományos munka segít abban, hogy a gravitációs hullámokat pontosabban tudják megvizsgálni.


Elindult a kínai Mars-misszió. Július 23-án a dél-kínai Hajnan-szigetről bocsátották fel a Tienven, vagyis Égi kérdések névre keresztelt űrhajót. A tervek szerint jövő februárban érkezik meg a Marshoz. Az űrhajó egy marsjárót és egy űrszondát visz magával. Ez utóbbi marskörüli pályára áll és hónapokon keresztül pásztázza majd nagyfelbontású kamerával a bolygó felszínét, hogy megtalálja a legideálisabb pontot a májusi leszálláshoz. A küldetésen dolgozó szakemberek szerint a landolás jelenti a legnagyobb kihívást, hiszen azt a 7-8 percig tartó feladatot önállóan kell teljesítenie a szondának. A földetérésben a szondának egy ejtőernyő és egy fékezőrakéta is segítségére lesz. Ezek lassítják majd le a zuhanást, végül amikor eléri a felszínt ütközőlabdák csillapítják majd a becsapódást. A marsjáró élettartama a tervek szerint 90 marsi nap, vagyis nagyjából három földi hónap, az orbitális pályán lévő szonda ezzel szemben egy marsi évig, tehát 687 földi napig kering majd a bolygó körül. Míg a rover dolga az lesz, hogy tanulmányozza a Mars felszínét, addig a bolygókörüli pályán lévő űreszköz feladata az lesz, hogy létrehozza a kapcsolatot a rover és a földi irányítóközpont között. Ehhez nagyon hasonló műveletet Kína már a Holdon is végrehajtott 2013-ban, majd annak egy újabb változatával tavaly a Hold sötét oldalán végeztek mintavételeket és teszteket. Kína tervei között szerepel, hogy a jövőben alaposabban megismerje a Marsot, vizsgálja az aszteroidákat, feltérképezze a Jupiter rendszerét és egy űrállomás kiépítése is az ázsiai ország elképzelései között szerepel. Ez utóbbira már nem is kell olyan sokat várni. Jövőre állítják földkörüli pályára az űrállomás központi elemét, míg az űrhajósokat odajuttató űrhajót már májusban tesztelték.


Miniatürizálják a holdjárókat is. Forradalmi lépésnek számított, amikor megjelentek az űrkutatásban az úgynevezett mikroműholdak. Ezek nagyon kicsi, többnyire 10-szer 10 centiméteres kockák. Méretük miatt viszonylag olcsónak számítanak, így azokat a tudományos közösségek, akár egyetemek is el tudják készíteni. Ezeket rendre nagyobb műholdakkal együtt juttatják ki a világűrbe. Ilyen mikroműhold volt az első teljesen magyar építésű Maszat-1 is. A maszat, vagyis Magyar Szatelit Budapesti Műszaki Egyetemen készült. Élhosszúsága 10 centiméter volt, súlya pedig mindössze egy kilogramm. A műholdak után a NASA a roverek méretét is jelentősen csökkentené. Az amerikai űrügynökség egy ilyen apró holdjárót küldene a Holdra. Az Iris, követve a mikroműholdak alapelvét, kicsi, olcsó és egyszerű lesz. Nagyjából akkora lesz, mint egy cipősdoboz és kevesebb mint 2,5 kilót nyom. Négy kereke lesz, és túl nagy távolságot nem tud majd megtenni. A számítások szerint körülbelül 50 méteres hatótávval rendelkezik majd. Az első ilyen holdjáró azt vizsgálja majd, hogy az űreszközök leszállása milyen változásokat eredményez a Hold felszínén. A NASA azt is közölte, hogy az Iris felbocsátása is része az úgynevezett Artemis programnak. Ennek keretében az űrügynökség 2024-ben ismét embert akar küldeni a Holdra.


Sikerült kideríteni, hogy mi az a zselére hasonlító anyag, amit a Holdon fedeztek fel. Az anyagot még 2019-ben találta a Jütu-2 nevű kínai holdjáró az égitest sötét oldalán. A tudósok sokáig elemezték, mire rájöttek, hogy mivel van dolguk. A sötétzöld anyagot egy kráterben fedezte fel az eszköz. A kutatók hamar észrevették a szerkezet által készített képeken szokatlan anyagot, az ugyanis mind színében, mind mintázatában eltért a környezetétől és leginkább a zselére hasonlított. A kémiai összetételét a holdjáró látható és közeli infravörös tartományban működő spektrométere segítségével határozták meg és mint kiderült, nem zseléről, hanem olvadt kőzetről van szó. A vizsgálat szerint az anyag nem tér el jelentősen a regolittól, a Hold felszínét borító anyagtól. Akkor jött létre, amikor egy meteor becsapódásakor magas hőmérséklet keletkezett. Az ütközés következtében a regolit egy része megolvadt és összekeveredett a szilárd regolittal. Ennek a folyamatnak az eredményeként alakult ki a törmelékkő, ami először zselészerű anyagnak tűnt. Azt sem zárják ki a kutatók, hogy az anyag egy másik kráterben keletkezett és a becsapódás ereje miatt átkerült jelenlegi helyére. Ezt azzal magyarázzák, hogy azt a krátert, ahol megtalálták, egy kicsi, körülbelül 2 centiméteres meteor becsapódása okozhatta, de az túlságosan kicsi ahhoz, hogy egy ilyen nagy kőzetréteget megolvasszon.

Különleges naptejjel védhetik magukat a jövő űrhajósai. A Földön nem kell nagyon tartani a Napból érkező káros sugárzástól, hiszen azt a bolygónk légköre és magnetoszférája felfogja. Bár így is előfordul, hogy az ultraibolya fény átjut, de ennek káros hatásait könnyedén el lehet kerülni azzal, ha napozás közben fényvédő krémet használunk, vagy ha rövid időt töltünk a napon. Az űrhajósoknak viszont ennél sokkal nagyobb mértékű sugárzással kell szembenézniük, aminek komoly egészségügyi következményei lehetnek. A NASA szerint a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó űrhajósokat 50 és 2000 milliszívert közötti sugárzás éri. Összehasonlításként, egy milliszívert körülbelül 3 röntgenvizsgálat sugárterhelésének felel meg. Bár ennek kivédésére vannak módszerek, például az ólompajzsok használata. Az ólom azonban nagyon nehéz, így pedig akadályozhatja az asztronautákat a munkájuk elvégzésében, ráadásul nagyon költséges feljuttatni a világűrbe. Most viszont úgy tűnik, hogy amerikai kutatók megtalálták a megoldást a problémára. Az űrhajósok naptejet használhatnak a sugárzás ellen. A különleges anyag a bőrünkben megtalálható melaninra épül. Nyáron azért barnulunk le, mert az UV-sugárzás hatására beindul a melanintermelődés. Ennek előnye, hogy a melanin az UV-sugarak majdnem 100 százalékát képes elnyelni, amivel megóvja a szervezet sérülékeny részeit a káros sugaraktól. Az amerikai kutatók szeléntartalmú melaninnal kezdtek kísérletezni, azon elv mentén, hogy az még nagyobb sugárvédelmet biztosítana, hiszen a szelént a fényelnyelési képessége miatt számos területen alkalmazzák, például a röntgenkészülékekben és a napelemekben is. A szelénnel dúsított melanint befecskendezték sejtekbe, míg más sejteket ugyancsak mesterségesen előállított feomelaninnal és eumelaninnal kezeltek, kontrollnak pedig egy kezeletlen sejtcsoportot használtak. Ezeket aztán végzetes erejű sugárzásnak tették ki és beigazolódott, amire számítottak. A szelenomelaninnal kezelt sejtek egyáltalán nem szenvedtek el károsodást és a sejtciklus a sugárzás után is normális értéken maradt. Ez a melanin amellett, hogy fokozott védelmet nyújt, még bioszintetizálható is, ami azt jelenti, hogy élő sejtek is képesek megtermelni. A szakértők tervei szerint az űrhajósok számára készíteni lehetne egy napvédőkrémet, ami szelenomelanint tartalmaz, a jövőben pedig akár az is megvalósulhat, hogy ezt a különleges melanint közvetlenül a bőrbe juttassák. Ennek köszönhetően nem volna szükség külső védelemre, az ember sugárzásállóvá válna.


A malacok önállóbbak a problémák megoldásában, mint a kutyák. Erre jöttek rá az MTE-ELTE Lendület Neuroetológiai Kutatócsoport és az ELTE Természettudományi Kar Etológia Tanszék kutatói. Az ELTE Természettudományi Kar doktorandusza, Paula Pérez elmondta, a kutyákról közismert, hogy egy olyan helyzetben, amikor valamilyen problémát kell megoldani, akkor gyakran veszik fel a kapcsolatot az emberrel. Már fiatal korukban is az emberre néznek, hogy kapcsolatot teremtsenek és kommunikációt kezdeményezzenek. A kutatók pedig arra voltak kíváncsiak, hogy ezt más állatok is megteszik-e. A kutyákhoz hasonlóan szocializált farkasok és a macskák is kevesebbet kommunikálnak az emberrel. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a farkasok nem nincsenek háziasítva, míg a macskák nem csoportban élnek. Ezért olyan fajt kerestek, amely háziasított, és ugyancsak szociális. Végül a sertés mellett döntöttek. Ennek magyarázata, hogy a házi törpesertést egyre többen tartják házikedvencnek, épp mint a kutyákat. Akik a malacot úgy nevelik, mint mások a kutyát, azok ugyanúgy családtagként tekintenek rá, mint mások az ebekre. Az ELTE TTK Etológia Tanszékén 2017-ben indították el a Családi Törpemalac Programot. Ebben az állatokat a családi kutyákhoz hasonlóan nevelik. Ezzel olyan kutatási alapot teremtettek, amire korábban még sehol nem volt példa. Olyan kísérletet készítettek, ami egy idő után megoldhatatlan probléma elé állította mind a kutyákat, mind a malacokat. Kezdetben egy könnyen megoldható problémával szembesültek az állatok. Egy élelmet rejtő dobozt kellett kinyitni, amire néhány próba után rázárják a tetejét, és onnantól az állatoknak már megoldhatatlannak számít. Amikor a doboz még üres és könnyen nyitható volt, mindkét faj hasonló mértékben fordult az emberhez. Amikor jutalomfalat került a dobozba, a malacok mindig gyorsabban oldották meg a feladatot, amikor pedig lezárták annak tetejét, a kutyák a korábbihoz képest többször fordultak az emberhez. A malacok ilyenkor sem adták fel és sokkal inkább a doboz kinyitásával foglalkoztak, mint hogy felvegyék a kapcsolatot az emberrel. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a malacok hajlamosabbak az önálló problémamegoldásra. Az eredmények kapcsán elmondták, bár mindkét fajban megvan a képesség arra, hogy kommunikáljon az emberrel, a kutyák természetüknél fogva együttműködőbbek velünk. Ez lehet a magyarázata annak, hogy más fajokhoz képest sokkal hatékonyabbak az emberrel való interakciók létesítésében.


Létezik egy elem, ami 180 éve nem merül le. Robert Walker, fizikus professzor 1840-ben szerzett egy mai szemmel nézve egyszerű eszközt, de akkoriban ez igen érdekesnek számított. Egy olyan csengőt. Egy huzalon lógó fémgolyó két csengő között mozog oda és vissza. Az igazán érdekes a szerkezetben, nem a mechanikája, hanem az elem, ami a fémből készült golyót működteti. Azt ugyanis még egyszer sem cserélték, a csengő folyamatosan működik. Robert Walker saját feljegyzése szerint a csengő 1840-ben, tehát 180 éve került a helyére, de vannak olyan adatok is, melyek szerint a londonban készült eszközt 1825-ben állították össze. A csengő jelenleg egy vastag, hangszigetelő üvegburok alatt van és azt vizsgálják, hogy mikor hagyja abba a csengést. Az Oxford Electric Bell nevű szerkezet bekerült a Guinness-rekordok könyvébe is, amit a világ legtartósabb elemének köszönhetően érdemelt ki. Azt egyébként nem lehet tudni, hogy az elmúlt minimum 180 évben a kis golyó hányszor ütközött a csengőknek, vagyis hány alkalommal szólalt meg a szerkezet, de a becslések szerint legalább tízmilliárdszor. Egy-egy ütéshez nagyon kevés energiára van szükség, ezért az elem töltöttsége alig csökken. Az is érdekes, hogy a golyó mozgása az időjárástól is függ. Ha magas a páratartalom, akkor a golyó lelassul, de az is előfordult már, hogy megállt. Ebben az esetben viszont mindenféle külső behatás nélkül, magától újraindul, ha csökken a páratartalom és szárazabb lesz a levegő. A világ legrégebb óta tartó kísérlete akkor ér véget, ha a golyó nem mozdul többé és a csengés véget ér. Ugyanakkor épp a különleges elem miatt elképzelhető, hogy még ebben az esetben sem arról lenne szó, hogy lemerült. Lehet, hogy valamelyik alkatrész hamarabb megy tönkre. Az pedig, hogy az elem miből készült, egészen addig rejtély marad. Egyes feltételezések szerint ezüst, cink és egyéb anyagok alkothatják.
 

Adás hallgatása