A tudomány mai állása - Találtak egy nagy kék lyukat Florida partjainál

Nem kell már sokat várni, hogy a Földön vizsgálják meg a Marson gyűjtött mintákat. A NASA legújabb Mars-missziója a közelmúltban indult el és legfontosabb feladata, hogy a vörös bolygón mintákat gyűjtsön és előkészítsen a későbbi hazaszállításra. Kiss László, csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója azt mondta, az amerikai űrügynökség Perseverance nevű eszköze által a jövőben gyűjtött mintákat a 2020-as évek második felében szállítanak vissza a Földre. Ez azért fontos, mert a Marsra küldött kutatórobotok műszereinél a tudósok a Földön sokkal bonyolultabb laboratóriumi vizsgálatokat tudnak elvégezni és ilyenre még nem volt példa a történelemben. Ezekkel a vizsgálatokkal is arra keresik a választ, hogy a múltban létezett-e élet a vörös bolygón. Valaha a Marson rengeteg víz volt, de a bolygó nem volt elég nehéz. A tömege a Földének mindössze nyolcada, így nem volt elég erős a gravitációs mezeje ahhoz, hogy megtartsa a légkörét és a hidrogént folyamatosan veszti. A NASA marsjárója a tervek szerint jövő februárban érkezik meg a céljához. A közelmúltban az amerikain kívül elindult a vörös bolygóhoz egy kínai és egy arab küldetés is. Ennek oka, hogy most nyílt ki az úgynevezett indítási ablak. Erről akkor lehet beszélni, amikor a Nap, a Föld és a Mars úgy áll egymáshoz viszonyítva, hogy az űrszondák kihasználják a bolygók gravitációs mezejét. Az amerikai küldetésnek lesz egy másik, kevésbé fontos, de annál látványosabb része is. A szonda szállít magával egy helikoptert is. Ez utóbbinak csak annyi lesz a szerepe, hogy kiderüljön, lehetséges-e repülni a földinél sokkal ritkább légkörben. Ha igen, akkor a jövőben a Mars feltérképezését madártávlatból is lehetne folytatni.


Tíz évnyi próbálkozás után sikerről számolt be a NASA. A Hold folyamatosan távolodik a Földtől. Nem sokat, mindössze néhány centiméterrel kerül távolabb, ugyanakkor ez a jelenség tisztán érzékelhető. Ez azétudrt probléma, mert a Holdat is érintő, vagy oda tartó űrmissziókhoz pontos adatra van szükség annak érdekében, hogy a szondák és, ha úgy alakul, akkor az emberek is sikerrel megérkezzenek. Az amerikai űrügynökség felidézte, hogy az 1961 és 1972 között zajlott Apolló-küldetések során több tudományos műszer is a Holdon maradt. Ezek között tükrök is vannak, amelyek segítségével pontos számításokat lehet végezni, a többi között például arról, hogy pontosan milyen messze van a Földtől az égitest. A távolsága egyébként 384 400 kilométer, de minden évben pár centiméterrel növekszik ez a távolság. Az elmúlt évtizedekben azonban a tükrökre porréteg rakódott. Bár a Holdon nincs légmozgás, a meteorbecsapódások által felkavart por visszahullik és rárakódik a műszerekre, a tükrökre. Az pedig jelentősen megnehezíti a mérési folyamatokat. A NASA-nak ezért más megoldás után kellett néznie és innen jött az ötlet, hogy ehhez a Holdnál lévő egyik szondát, az LRO-t is használhatnák. Ezen ugyanis szintén vannak tükrök, melyek a fényjeleket tudják fogadni. Az űrügynökség azt írja, hogy az elmúlt 10 évben több tucatszor próbálkoztak azzal, hogy az egyébként mozgó szonda apró tükreit eltalálják a lézerfénnyel. A legutóbbi kísérlet sikerrel zárult, sőt, a lézerrel nemcsak eltalálták a tükröt, hanem a fény onnan vissza is érkezett a Földre. A NASA szerint ez igen jelentős eredménynek számít, hiszen a visszatért jelből nemcsak a Hold pontos távolságát lehet kiszámolni, hanem az égitest mozgása is megismerhetővé válik. A Holdon maradt tükröket sem feledik, azokat is használják a lézeres mérésekhez, de mivel a rájuk rakódott porréteg miatt nehezebben verik vissza a jeleket, az LRO-nak is segíteni kell a feladatok elvégzésében.


Minden korábbinál hatékonyabb napelemmel állt elő egy brit vállalkozás. A fejlesztésekre nagy szükség van, hiszen a klímaváltozás, a globális felmelegedés alakulása azon is múlik, hogy az alternatív energiaforrásokat mennyire tudjuk hatékonyan kihasználni. A brit cég által készített, jelenleg a világ leghatékonyabb napeleme ráadásul nem egy új felfedezésen alapul. A szerkezet legfontosabb alkatrésze a perovszkit, egy kristály, amit 200 évvel ezelőtt fedeztek fel. Az anyaggal már évek óta kísérleteznek és az első ilyen napelem-prototípust 2016-ban készítették el, ami már akkor is ígéretesnek bizonyult, lévén hatékonyabb volt az akkori napelemeknél és olcsóbb volt az előállítása, mint a hagyományos panelek gyártása. A cég beszámolója szerint a korszerű szerkezet úgy készül, hogy a hagyományos napelem celláját bevonják perovszkittal. Ez a kristály a napfény nagyobb spektrumát képes feldolgozni, vagyis ennek a képességnek köszönhetően több energiát lehet termelni, mint a szilíciumalapú panelekkel. Ez utóbbiak teljesítőképességének csúcsát már elérték, mondta a brit cég technológiai igazgatója, a perovszkit ugyanakkor új fejezetet nyithat ebben a szegmensben. Míg a napelemek a napenergia nagyjából 22 százalékát tudják hasznosítani, addig a kristályos megoldással egy 2018-as kísérletben már 27,3 százalékot értek el, ami nagy világrekordnak számít. A cég szerint az újfajta napelemek a hatékonyságon kívül a hagyományostól abban különböznek, hogy olcsóbb az előállításuk és sokkal feketébbek.


A jövőben a napelemek akár a láthatatlan fényt is képesek lesznek hasznosítani. Amerikai és ausztrál tudósok ugyanis rájöttek, hogyan lehetne a villamosenergia-termelésbe bevonni az infravörös sugárzást. Ez a felfedezés ráadásul már nemcsak papíron és terveken létezik, hanem a valóságban is. Azt írják, hogy a napelemek jellemzően szilíciumból készülnek, de ez az anyag az infravörös sugárzást nem képes befogadni. A kutatók viszont fotokémiai átalakítással sikeresen konvertálták látható fénnyé az egyébként láthatatlan infravörös fényt. Így pedig már a napelemek is fel tudják azt dolgozni. A munkához félvezető kvantumpontokat, vagyis nanoméretű kristályokat használtak, melyek elnyelik az alacsony energiájú fényt. Ezt követően ezt szerves molekulákba továbbítják molekuláris oxigén segítségével. A szerves molekulák ezután már olyan látható fénnyé alakítják a sugárzást, amit a szilíciumtáblák is képesek érzékelni és feldolgozni. Az amerikai és ausztrál kutatók eredménye komoly áttörésnek számít a napenergia termelésében, hiszen ezzel az új eljárással a fény sokkal szélesebb szeletét lehet befogni, vagyis a napelemek hatékonysága nagymértékben növelhető.


Újabb megoldással bővülhetnek az alternatív energiaforrások. Orosz és cseh tudósok előállítottak egy olyan kétdimenziós anyagot, ami a hidrogén környezetbarát előállításában tölthet be fontos szerepet. Az új anyag hidrogént állít elő sóból és szennyvízből és a napfényt használja katalizátornak. Az anyag, amit megalkottak nagyon vékony, mindössze egy mikrométer vastagságú és több rétegből áll. A legalsó része egy réteg aranyfólia, majd 10 nanométer vastagságú platina következik, végül krómvegyületek és szerves molekulák fém-szerves alkotóelemei vannak a legtetején. A tanulmány egyik szerzője elmondta, az anyagot átitatták vízzel, majd elhelyezték egy zárt tartályban, amiből alkalmanként gázmintákat vettek, hogy meghatározzák a keletkező hidrogén mennyiségét. Mint kiderült, száz négyzetcentiméternyi anyag egy óra alatt fél liter hidrogént képes termelni és kétdimenziós anyagokkal ilyen nagy hatásfokot eddig még senki nem ért el. Azt írják, hogy a fém-szerves keret szűrőként viselkedik, mivel a szennyeződéseket kiszűri és az így megtisztult vizet már további szennyeződés nélkül juttatja tovább a fémrétegbe. A szakértők azt mondják, ez azért nagyon fontos, mert bár a Földön rengeteg víz van, de annak túlnyomó többsége sós, vagy épp szennyezett. A cseh és orosz tudósok most azon dolgoznak, hogy az anyagot még tovább fejlesszék annak érdekében, hogy mind az infravörös spektrumban, mind a látható fény esetében hatékonyabb legyen. Azt írják, hogy a látható fény spektrumában már most is képes elnyelni a káros anyagokat és a szennyeződéseket, de jelenleg még ennek hatékonysága alacsonyabb, mint az infravörös spektrumban. A tudósok állítják, ha tovább javítják az anyag tulajdonságát, akkor az a napfény spektrális térfogatának 93 százalékával is képes lesz működni.


Elkezdődött a világ első olyan hidrogén-töltőállomásának építése, amit személyvonatok töltéséhez használnak majd. A hidrogénkutat Németország Alsó-Szászország tartományában építik, ahol már két éve kísérleti jelleggel közlekednek a hidrogénmeghajtású vonatok. A 2018 óta közlekedő vonatokat eddig mobil töltőállomásokon tankolták fel hidrogénnel. Ezeknek a szerelvényeknek nincs károsanyag-kibocsátásuk, a vonat működése közben melléktermékként vízpára keletkezik. A töltőállomás, mely a tervek szerint jövőre készül el, 1600 kilogramm napi kapacitású lesz. Ez meglehetősen nagy mennyiség, tekintve, hogy a hidrogén a legkönnyebb elem. Az ezt használó vonatok egy feltöltéssel 1000 kilométert képesek megtenni. A várakozások szerint a töltőállomás elkészülése után, 2022-től már naponta 14 vonat áll meg feltölteni a tartályokat. A hidrogénvonatok csendesek, a teljesítményük jól szabályozható, nincs szükség hozzájuk felsővezetékre, így nagyszerű alternatív megoldást jelenthetnek a dízelmozdonyok leváltására ott, ahol a vasúti pályát nem villamosítják. Európában egyébként egyre több helyen kísérleteznek vele. A közelmúltban például bejelentették, hogy hamarosan Nagy-Britanniában is elindulhatnak az első ilyen szerelvények kísérleti jelleggel.


Madárijesztő robot segít tisztán tartani a tengeri szélturbinákat. Ezeken a vízből kimagasló szerkezeteken a madarak szívesen megpihennek és közben könnyítenek is magukon. Bár a guanó nem okoz működési zavarokat a hatalmas szélerőművekben, de a felgyülemlő madárpiszok a karbantartó személyzet számára kellemetlen. A szennyeződés ugyanis balesetveszélyes, egészségügyi kockázata is van, ráadásul az eltávolítása pluszmunkát és így plusz időt igényel. A problémát egy brit szélturbina-karbantartó ismerte fel. Elmondása szerint akkor jött rá, hogy madárijesztőket kellene telepíteni a turbinákra, amikor munka közben észrevette, hogy az egyik szerkezet tetején valamelyik munkatársa ott felejtette a láthatósági mellényét és emiatt a madarak messzire elkerülték azt. Ezután kidolgozott egy modern megoldást. Készített néhány madárijesztőt. A fémszerkezetre rugalmas, habosított műanyag került, majd adtak rá egy rikító sárga munkavédelmi kabátot és egy kék sisakot. Az emberszerű gép időszakosan még integet is, hogy a mozgásával is távol tartsa a madarakat, ráadásul alkalmanként hangokkal, és felvillanó fényekkel ijeszti el az állatokat. A madárijesztők akkumulátorait napelemmel töltik és sem kezelést, sem karbantartást nem igényelnek. A robotokat egy kelet-angliai szélturbina-parkban tesztelték egy éven át és az eredmények meggyőzőek. Azok a turbinák, amelyeken elhelyeztek egy-egy ilyen madárijesztőt, teljesen tiszták maradtak.


Műanyagot eszik egy rákféle. Írországi kutatók tanulmányozták a mindössze két centiméter hosszú bolharákot és nem várt eredményt kaptak. Kiderült ugyanis, hogy az apró állat nemcsak elfogyasztja a mikroműanyag szemcséket, hanem le is bontja azokat nanoműanyaggá, ráadásul meglehetősen gyorsan. A Corki Egyetem egyik kutatója, a felfedezésről készült tanulmány vezetőszerzője azt mondta, három éve kezdték tanulmányozni ezt a rákfélét és akkor még nem gondolták volna, hogy ilyen eredmény születik. A rákok gyomrában ugyanakkor nagymennyiségű mikroműanyagot találtak. A kísérlethez gömbölyű polietilén mikroszemcséket használtak. Ez a műanyag palackok általános alkotóeleme. Ezekhez a mikroszemcsékhez egyenként egy-egy parányi cseppnyi fluoreszkáló festéket tapasztottak. Ennek köszönhetően tudták megfigyelni mikroszkóppal a műanyag elfogyasztását és lebontását. A tanulmány szerint a bolharákok a mikroszemcséket mindössze 96 óra alatt bontották le egy sejtnél, vagyis egy mikronnál kisebb nanoméretű műanyaggá. A kutató azt mondta, látták, ahogy a bolharákok az állkapcsaikkal megőrölve elfogyasztják a mikroműanyag részecskéit. Megfigyelték ahogy az eljut az állatok emésztőrendszerébe, ugyanakkor azt még nem értik, hogy miként képesek lebontani a műanyagot. Hozzátette, ahhoz, hogy kiderítsék az emésztés biológiai mechanizmusát további tanulmányozásra lesz szükségük.


Találtak egy nagy kék lyukat Florida partjainál. A 130 méterrel a tengerszint alatt található víznyelőt a tudósok Zöld Banánnak nevezték el és a jövőben azt vizsgálják, hogy milyen élőlényeknek ad otthont. Az óceánok, tengerek mélyének felfedezése nagy munka és a jelenlegi ismeretek is mindössze a jéghegy csúcsát teszik ki. A Föld tengereinek, óceánjainak 80 százaléka ugyanis még mindig felfedezetlen. A kutatók azt tervezik, hogy egy hosszabb küldetést indítanak az óceáni víznyelő feltérképezésére és a környéken lévő kontinentális self mélyebb területeinek felderítésére. A munka hamarosan kezdődik és az elképzelés szerint 2021-ig tart. Abban bíznak, hogy ennek köszönhetően jobban megismerhetik a tengerfenék ökoszisztémáját. Ugyanakkor nemcsak az lesz a kutatómunka fókuszában, hanem azt is vizsgálják, hogy a víznyelő és a floridai talajvízhálózat között van-e valamilyen kapcsolat, összeköttetés. Ez azután került az érdeklődés homlokterébe, hogy tavaly májusban egy másik, Sarasota közelében lévő kék lyuk vizsgálata közben a radon és rádium viszonylag magas koncentrációját mutatták ki. Ez pedig a talajvíz jelenlétére utal.

A sivatagban is élnek mohák. Bár a hűvös, nedves, árnyékos helyeket kedvelő mohák és a forró, száraz, napsütötte sivatag nehezen összeegyeztethető egymással, vannak olyan mohafajták, amik megtalálták a helyüket és alkalmazkodtak a körülményekhez. A Kaliforniai Egyetem Berkeley-i kampuszának kutatói vizsgálatából kiderült, hogy ezek a mohák, miként élik túl a perzselő hőséget és a napsütést. A Mojave-sivatagban tanulmányozták az ott élő mohákat, amikor felfedezték, hogy vannak olyan példányok, amelyek az áttetsző kvarc kövek alatt nőnek és láthatóan élvezik a környezetet. A gránit kövek alatt ugyanakkor semmilyen növényt nem találtak. A mohák számára a kvarc azért számít jó otthonnak, mert ezek növények az árnyas helyeket kedvelik, a kvarc pedig átereszti a fény egy kis részét. Épp annyi fény jut át, ami elég a fotoszintézishez, de ahhoz már kevés, hogy a növényeket felperzselje. A kutatók a kvarc kövek alá olyan műszereket helyeztek, melyek képesek érzékelni a hőmérsékletet és a páratartalmat. A mikroklíma adatait tavaly szeptember és idén február között rögzítették. Azt mondták, hogy a Mojave-sivatagnak a vizsgált része magasan fekszik, ahol nyáron rendkívüli a hőség és a hőnigás egy-egy napon belül is óriási. A mohák annak köszönhetik túlélésüket, hogy a kövek alatt még a forróságban is hűvösben lehetnek, és itt még a páratartalom is magasabb. Az áttetsző kövek alatt élő cianobaktériumok iránt már régóta érdeklődnek az asztrobiológusok, ugyanis hasonló organizmusok akár más bolygókon is élhetnek még extrém körülmények között is. A most tanulmányozott mohák az első igazi növények, amelyek a kövek alatt találtak maguknak kedvező körülményeket. A sivatagban felfedezett mohafajták közül a leggyakoribb világszerte előfordul száraz élőhelyeken és rendre zuzmókkal és cianobaktériumokkal képez kéregszerű bevonatot a talajon. A mohák nem most lepték meg először a tudósokat. Az extrém körülmények ellen számos fajtájuk képes védekezni. Van köztük olyan, ami pigmenteket termel az ultraibolyasugarak ellen és van olyan is, amelyik több tíz évig tartó alvó állapot után néhány másodperc alatt újjáéled, ha víz éri. A kvarc kövek alatt élő mohák növekedése rendkívül lassú. Ezek az alig 5 milliméter magas növények csak akkor tudnak növekedni, ha vizet kapnak. A Mojave-sivatagban viszont évente átlagosan ötször hullik csapadék és ennek fele hó. A mohák fejlődését ez jelentősen befolyásolja, így azok évente mindössze néhány millimétert tudnak fejlődni.


Nem kell már sokat várni és visszafordítható lesz az Alzheimer-kórral járó emlékezetromlás. Az ausztráliai Macquarie Egyetem Demencia Kutatóközpontjának professzora számolt be az eredményekről. Mint mondta, egereken teszteltek egy új kezelési eljárást. Ezzel aktiválni lehet az agyban lévő p38-gamma nevű természetes enzimet. Ez képes módosítani egy fehérjét úgy, hogy az megakadályozza az Alzheimer-kór tüneteinek kialakulását. Hozzátette, hogy a munkájuk alapja egy 4 évvel ezelőtti génterápia volt, aminek lényege, hogy a demens betegek agyában helyreállították az elveszett p38-aktivitást. a professzor azt mondta, a génterápia kidolgozásánál még arra számítottak, hogy az megállítja a demencia előrehaladását és az eredmény még őket is meglepte. Az ugyanis nemcsak megállította, hanem teljesen visszafordította az emlékezetromlást még abban az esetben is, amikor ez az állapot már a kezelés megkezdésekor is fennállt. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a terápia eljusson a klinikai szintre, hogy azzal emberek millióinak életét változtassák meg. A szakemberek szerint a kezelés embereknél alkalmazható változata kevesebb mint 10 éven belül elérhetővé válik.


Magyar kutatók jöttek rá, hogy mi befolyásolja az intelligenciaszintet. Az ELTE Természettudományi Kar Bioinformatikai Csoport matematikusainak legújabb, több száz ember bevonásával készült vizsgálatából kiderült, hogy az emberek intelligenciája attól függ, hogy milyen más agyi területekkel van kapcsolatban az agy hippokampusz része. Hozzátették, az egyes szomszédos területek akár jó, vagy rossz hatással is lehetnek az intelligenciára. Az agyterületek nagysága és az egyes biológiai, pszichológiai tulajdonságok közötti összefüggéseket régóta kutatják már, de a tudomány fejlődésével ma már nemcsak azt figyelik, hogy mekkora egy-egy agyterület. A diffúziós MRI vizsgálatokkal ezeknek a területeknek a kapcsolatait is átfogóan tudják elemezni. Az ELTE közleménye szerint ez azért fontos, mert az agyban 80 milliárd idegsejt van, amelyek önmagukban nem képesek sok mindenre, de együtt, a sok százmilliárd kapcsolatnak köszönhetően már igen, az emberi kultúra nagy alkotásainak létrehozására is alkalmasak. Hozzátették, az agyterületek közötti kapcsolatok összefüggéseinek vizsgálata rávilágíthat arra, hogy mely területek együttműködése eredményezi az emberi intelligenciát. Az ELTE matematikusai Fellner Máté és Varga Bálint kutatók és Grolmusz Vince professzor a hippokampusz szomszédait és az intelligencia összefüggéseit vizsgálta. Több mint 400 ember agyi kapcsolatait tanulmányozták és azonosították azokat az agyi területeket, amelyek a legtöbb alany esetében összeköttetésben vannak a hippokampusszal. Az kísérletben résztvevőknek kognitív teszteket is el kellett végezniük és a kutatók azt vizsgálták, hogy a jó, vagy épp rossz eredményt elért alanyoknál a gyakran előforduló, a hippokampusz közelében lévő szomszédhalmazok jellemzőek-e az eredményre. Rájöttek, hogy egyes halmazok jó hatással vannak, míg mások épp ellenkezőleg. A magyar kutatók felfedezése azért különleges, mert korábban ilyen összefüggéseket a fontos agyterületek szomszédai és mentális képességekre gyakorolt hatásokat, kapcsolatokat még egyszer sem figyeltek meg.


Elkészült az emberi agy első háromdimenziós térképe. Az európai Emberi Agy Projekt keretében megalkotott 3D-s atlasz majdnem 250 strukturálisan eltérő agyterületet mutat be. A szakemberek úgy alkották meg az atlaszt, hogy 24 ezernél is több, nagyon vékony agykeresztmetszetet digitalizáltak be, majd ezeket összeillesztették egy háromdimenziós alakká. Azt írják, egyértelműen kivehető, hogy az agyunk jól megkülönböztethető területekből áll, amely területek különböznek egymástól mind az idegsejtek eloszlásában, sűrűségében, de még a funkciójukban is. A kutatók elmondták, ahhoz, hogy elkészülhessen az agy 3D-s lenyomata több mint 25 évnyi kutatómunkára volt szükség és arra, hogy szakértők tucatjai meghatározzák az agyterületek közötti határvonalakat. Hozzátették, az első háromdimenziós atlasz a jövőben segítheti az agyi képalkotással összefüggő tanulmányok eredményeinek pontosabb bemutatását, valamint hasonlóan használhatják fel az agykutatók, mint a Földről készült részletes, 3D-s modelleket.


Csökkenti a stresszt a meditáció. Ezt bizonyították be magyar kutatók. A szakemberek a kortizol nevű stresszhormon szintjét vizsgálták, ami egy objektív biomarker. Tanulmányukban azt írják, hogy a szakirodalomban található meditációs programok legnagyobb része a nagy népszerűségnek örvendő tudatos jelenlét meditáción alapul. Ezeken a foglalkozásokon vezetett meditációs gyakorlatokat végeznek a résztvevők és közös jellemzőjük, hogy az alanyok a jelen történéseire összpontosítanak és azt gyakorolják, hogy azt ítélkezésmentesen fogadják el. A tanulmányban vér, nyál, haj és vizeletmintát is gyűjtöttek, hogy megmérjék a meditáción résztvevők kortizolszintjét. A vérminták eredménye szerint az ilyen programok valóban csökkentik a stresszt és főleg azoknál volt eredményes, akik valamiért hajlamosak a magasabb kortizolszintre. A nyálminták vizsgálatánál kizárólag azoknál mutatták ki a stresszcsökkentő hatást, akik a rizikócsoportok közé tartozó stresszes élethelyzetben élnek. Az eredmények szerint a meditáció hatékony stresszcsökkentő lehet mind a szomatikus betegséggel küzdők, mind a stresszes élethelyzetben lévők körében. Ugyanakkor a rizikócsoportok közé soroltak egymástól meglehetősen eltérő eredményt mutattak, ezért ezen a területen további vizsgálatokat kell végezni.


Évszázadok történelmébe enged bepillantást egy új, meglehetősen szokatlan felfedezés London szívében. A Courtauld Galéria felújítása közben az építőmunkások fedeztek fel egy hatalmas, középkori latrinát. Az pedig külön érdekesség, hogy épp egy újonnan épített illemhelyiség alatt. A brit fővárosban lévő művészeti múzeumban neves alkotók festményei is megtalálhatóak és maga a galéria is történelminek számít, hiszen a 18. században építették. Az épület felújítása közben a kutatók úgy döntöttek, mélyre leásnak, hogy megnézzék, milyen állapotban van az épület alapozása. Bár arra számítottak, hogy a munka közben találnak majd korabeli leleteket, tárgyi emlékeket, csak arra nem számítottak, amit végül megtaláltak. Felfedezték ugyanis egy kőből épült szerkezet maradványait, ami nem hasonlított olyan épületre, mint, amilyeneket az ilyen feltárásoknál szoktak találni. Mivel nem tudták, hogy mivel állnak szemben, folytatták az ásatást és végül a szagok kezdtek árulkodóvá válni. Kiderült ugyanis, hogy egy óriási középkori latrinát találtak. A múzeum projektigazgatója elmondta, a felfedezésük egy igazi kincs, bár annak meglehetősen szokatlan. A középkori Londonban ugyanis a latrina kiváltságnak számított és a legtöbb ember nem tudta azt használni. Az átlagember illemhelyei már eltűntek, de a most felfedezett latrinát átlagosnak semmiképp sem lehet mondani. A szakemberek szerint valamikor a szászok idejében készült, vagyis több mint 400 évig használták. A kutatók szerint az eredeti tartályt, amit a középkorban használtak, a 17. században pincévé alakították, a 18. században pedig téglából készült padlókat fektettek le benne. Manapság, ha előkerül egy-egy ilyen lelet, az a régészek számára valóságos aranybányának számít, hiszen a tanulmányozásuk nyomán rengeteg információ szerezhető a történelmi korok fő étrendjéről, valamint a korabeli emberek egészségi állapotáról, jellemző betegségeikről. Emellett előfordul, hogy a hasonló helyeken különböző tárgyakat találnak. A múzeumban úgy döntöttek, hogy a lelet annyira értékes és érdekes, hogy azt közkinccsé kell tenni. Ezért egy alapos tisztítás után egy speciális üveggel lezárják, hogy bárki megtekinthesse az újonnan feltárt történelmi emléket.


Kiderült, honnan származnak a Stonehenge kövei. A gigászi kőtömböket körülbelül időszámításunk előtt 2500-ban állították fel Wiltshire-ben. Ezek közül a legmagasabb több mint 9 méter, a legnehezebb pedig nagyjából 30 tonnás lehet. A kutatók az Egyesült Államokban őrzött egyik kőmintát elemezték. Ennek a kődarabnak külön története van. Még 1958-ban a régészek azon dolgoztak, hogy megakadályozzák az egyik trili összeomlását. A trilitek a Stonehenge jellegzetes elemei. A két nagy álló oszlop, tetejükön egy harmadik,keresztbe fektetve. Az egyik ilyen trilit függőleges kőtömbjén repedések jelentek meg és el akarták kerülni, hogy összeomoljon. Ezért azt több helyen átfúrták és az üregekbe helyezett fémrudakkal stabilizálták az ősi emléket. A munkát végző egyik ember eltette az egyik kifúrt kőmintát, amit 1977-ben engedéllyel magával vitt az Egyesült Államokba. A férfi a követ két éve visszaszolgáltatta Nagy-Britanniának, hogy tanulmányozhassák. Ez nagyon nagy segítség volt a kutatók számára, ugyanis a Stonehenge-nél tilos roncsolással járó vizsgálatokat végezni. Mint kiderült, a több ezer éves homokkőtömb, és így a többi trilit is a Stonehenge-től 25 kilométerre fekvő erdős területről, West Woodsból származik. Egy brit geomorfológus elmondta, bár az már kiderült, hogy a köveket honnan szállították a felállításuk helyére de az továbbra is rejtély, hogy miként kerültek oda. A felfedezésről szóló tanulmány vezető szerzője azt írta, a köveket, méretük miatt mindenképpen vontatni kellett, vagy az sem kizárt, hogy hengerekkel oldották meg a szállítást. Bár azt sem lehet tudni, hogy milyen útvonalon juttatták el a köveket a végső helyükre, de már azzal is közelebb kerültek a megoldáshoz, hogy megvan a kiindulási pont. Hozzátették azt is, hogy a kövek származási helyén, West Woodsban a mai napig lehet találni ilyen kőzetet.