A tudomány mai állása - Ultraibolya fényjelenséget figyeltek meg a Marson a kutatók

Ultraibolya fényjelenséget figyeltek meg a Marson a kutatók. A MAVEN űrszonda méréseiből derült ki, hogy a vörös bolygó légköre éjszakánként ultraibolya fényben pulzál. Az még a NASA kutatóit is meglepte, hogy a fényjelenség éjszakánként három alkalommal is megfigyelhető. Az amerikai űrügynökség beszámolója szerint a légköri jelenség csak a marsi tavasz és ősz időszakában figyelhető meg és az egymást követő három felfénylés közül a legelső a legerősebb. A Coloradói Egyetem Légkör- és Űrfizikai Laboratóriumának szakembere azt mondta, a ezek az első globális adatok a Mars légkörének középső magassági szintjéről. Ezen a szint azért fontos, mert ebben történik a gázok szállítása és keveredése az alacsonyabb szintek és a felső légkör közt. A fényjelenség pedig ott jön létre, ahol lefelé irányuló, függőleges légmozgások az alacsonyabb, így sűrűbb légrétegekbe sodorják a gázokat. Az ultraibolya fény kialakulását az magyarázza, hogy a légrétegek, így a gázok keveredésének köszönhetően felgyorsulnak a kémiai reakciók, amelyekben nitrogén-oxid képződik. Ezeknek a molekulák a kialakulása pedig ultraibolya tartományú fénnyel jár. A szakember hozzátette, hogy a Mars napos oldalán a napfény energiája ezeket a molekulákat felbontja, majd éjjel a légköri áramlatoknak köszönhetően újfent összekapcsolódhatnak. A coloradói intézmény egy másik munkatársa arról számolt be, hogy a marsi fény 70 kilométer magasan keletkezik egy nagyjából 1000 kilométer átmérőjű területen és a fényereje körülbelül olyan, mint amit a földi sarki fények produkálnak. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez a kémiai reakció a Mars légkörének összetétele miatt szabad szemmel nem látható, pedig ha az lenne, igen látványos lenne, hiszen a napnyugta utáni égi jelenség körülbelül 300 kilométeres óránkénti sebességgel száguld át az égbolton. A pulzálásra is van magyarázat. Azt mondják, ez a vörös bolygó légkörének jelentős hullámzására utal, míg a hullámok tulajdonságaiból arra lehet következtetni, hogy azokat a napfény fűtőhatása, illetve a bolygó vulkánjai felett felemelkedő légréteg együttes hatása határozza meg. Azt ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy az ultraibolya légkörfény miért spirál mintát rajzol. A kutatócsoport legújabb célkitűzése, hogy a Mars légkörét oldalirányból, vagyis keresztmetszetből is megvizsgálják, hogy alaposabban tanulmányozhassák a bolygó vertikális légáramlatait és évszakos változásait.


Szokatlan jel érkezett a Tejútrendszerből. A világűrből származó úgynevezett gyors rádiókitöréseket már többször is azonosítottak, de a mostani az első ezek között a néhány milliszekundumos jelek között, amit a Tejútrendszer egy ismert csillagánál észleltek. Azt azonban még most sem tudják a szakértők, hogy mi okozhatja ezeket a gyors rádiókitöréseket. Az egyik legelfogadottabb elmélet szerint ezeket az összeütköző fekete lyukak alakítják ki. Az első ilyen jelenséget még 2007-ben fedezték fel. A mostani az eddig azonosítottaktól abban különbözik, hogy egy ismert maradványcsillagtól, egy neutroncsillagtól származik. Ez ráadásul sokkal közelebb van a Földhöz, mint az eddigiek. Ez az első, ami a Tejútrendszerből származik, egy tőlünk 30 ezer fényévre található égitest egy magnetártól. A magnetár egy neutroncsillag, aminek rendkívül erős a mágneses tere. A milánói Olasz Asztrofizikai Intézet egyik munkatársa elmondta, a mostani felfedezés abban is különleges, hogy most először sikerült kapcsolatot találni a magnetárok és a gyors rádiókitörések között. Az égitestet 2014-ben azonosították. Akkor észlelték az általa kibocsátott gamma- és röntgensugárzást, majd a magnetár elcsendesedett és április végén produkált erőteljes rádiókitörést. A szakértők szerint ez a felfedezés arra utal, hogy egyes ilyen kitöréseket magnetárok is kialakíthatnak.


Újabb áttörést értek el a kutatók a mesterséges intelligenciával. Ezúttal a csillagászat területén. Brit szakértők ugyanis a gépi tanulási algoritmussal 50 bolygót fedeztek fel. A beszámolók szerint a csapat a NASA régi adatbázisai tanulmányozására használta fel a mesterséges intelligenciát. Ezek az adatbázisok több ezer potenciális bolygó információit tartalmazzák. A Naprendszeren kívüli bolygók keresésére leggyakrabban a tranzit módszert használják. Ennek lényege, hogy a csillagok elhalványulása alapján következtetnek a körülöttük lévő bolygókra. A csillagok fénye ugyanis csökken, amikor az előtte áthaladó égitest kitakarja azt. A fény ingadozása viszont nem minden esetben jelenti azt, hogy az adott csillag körül új bolygót találnak a csillagászok, hiszen azt akár a mérési hibák is előidézhetik. A brit tudósok a Kepler űrtávcső adataival tanították be a munkára a mesterséges intelligenciát és amikor a program már meg tudta különböztetni a létező exobolygókat a hamis adatoktól, akkor láttak hozzá az amerikai űrügynökség adatbázisainak elemzéséhez. A munka során összesen 50, eddig még nem észlelt exobolygót sikerült azonosítania a rendszernek. Ezek közül a legkisebb kisebb, mint a Föld, a legnagyobb pedig akkora, mint a Neptunusz, ami majdnem 58-szor nagyobb, mint a Föld és annál 17-szer nehezebb. A csapat egyik tagja elmondta, hogy az ilyen elemzésekhez, exobolygók kereséséhez korábban senki nem használt mesterséges intelligenciát és abban bíznak, hogy a jövőben ez a technológia nagy segítséget jelenthet a hasonló kutatómunkák során.

A levegő megtisztításának egy egészen újszerű megközelítésével álltak elő amerikai kutatók. Egy olyan eljárást dolgoztak ki, amelynek köszönhetően a légkörben lévő üvegházhatású szén-dioxidot át lehet alakítani etil-alkohollá. Ez egyrészt hasznos lenne, mivel a segítségével tisztább lehetne a levegő, csökkenteni lehetne a légszennyezettség mértékét, másrészről pedig az így keletkező etanolt is hasznosítani lehetne. Ebből nemcsak alkoholtartalmú italokat készítenek, hanem számos egyéb mellett például oldószert, parfümöket, kozmetikai termékeket, de alkalmazzák a bioüzemanyagok készítésénél, míg az orvoslásban általános fertőtlenítőként használják. Az újfajta eljárás, melynek segítségével a szén-dioxidot etanollá alakítják amellett, hogy olcsó, még rendkívül energiahatékony is. Az átalakításhoz szükséges katalizátort szén közegben szétoszlatott rézatomok alkotják és a széndioxid-molekulákat, valamint a vizet külső elektromos mező hatására bontja le, majd egyesíti az elemeket etanollá. Ennek a hatásfoka több mint 90 százalékos, ami sokkal magasabb érték, mint amit más módszerekkel el lehetne érni. A folyamat ráadásul tartósan képes üzemelni még alacsony feszültség mellett is. Az eljárást kidolgozó amerikai szakértők azt mondják, a költségeket tovább lehet csökkenteni, ha a szükséges elektromosság megújuló forrásokból származik.

A jelenleginél sokkal hatékonyabb módszert dolgozott ki az elhasználódott lítum-ion akkumulátorok feldolgozására egy szingapúri cég. Mindezt pedig úgy, hogy a folyamat nem bonyolultabb, hanem gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb lett. Mindemellett a már nem használható akkumulátorok jóval kevésbé terhelik a környezetet. A vállalkozás szakemberei arra jöttek rá, hogy a feldolgozás közben az akksikat nem kell visszaalakítani elemi tisztaságú fémekké. Ehelyett az is elég, ha a folyamat során ugyanazokat a megfelelő tisztaságú lítiumsókat állítják elő. Ezeket így az iparág újra felhasználhatja az akkumulátorok gyártásához. Ennek köszönhetően a duplájára emelkedne az újrahasznosítás energiahatékonysága, míg az újrahasznosított ipari nyersanyagok gyártásának szén-dioxid-emissziója a bányászathoz képest a nyolcadára csökkenne. További előnye a folyamatnak, hogy a feldolgozás előtt nem kell különválogatni egymástól az eltérő lítium akkumulátorokat. Vagyis az eljárás nemcsak környezetbarát, gyors és egyszerű, hanem még sokkal olcsóbb is a jelenlegi feldolgozási módszereknél. A szingapúri cég azt közölte, hogy a kísérletek ideje alatt az elhasználódott akkumulátorokból kikerült lítiumsók és grafit tisztasága meghaladja a 99 százalékot. A tervek szerint 5 év múlva, 2025-ben már világszerte több mint 90 gyártósoron tudják újrahasznosítani az akksikat, amire nagy szükség is volna. Egy kimutatás szerint ugyanis jelenleg a kisméretű elektronikai eszközöket kiszolgáló akkumulátorokat 1, de legfeljebb 3 év használat után kidobják az emberek. Ezek 95 százalékát pedig nem hasznosítják újra, hanem a szeméttelepen végzik.


A jövőben a termálvízből lehetne az akkumulátorokhoz szükséges lítiumot előállítani. Ebben az irányban végeznek kutatásokat Kaliforniában. Manapság, amikor egyre több használati eszköz működik akkumulátorral, nagy szükség van rá, hogy az azokhoz használt lítiumot megújuló formában állítsák elő. A mobiltelefonok, okosórák, fitneszkarkötők, vezeték nélküli fülhallgatók mind akkumulátorral működnek, de ezekben kis telep van. Ellenben az elektromos járművekkel, főleg az autókkal, melyekben több száz kilogrammnyi akkumulátor található. A környezetbarát elektromos autózás már biztosított, de az akksikban lévő lítiumot hagyományos bányatechnológiával nyerik ki a földből. A lítium iránti piaci igény pedig rohamosan emelkedik. Iparági szakértők szerint a következő tíz évben, vagyis 2030-ra a kereslet a mostani tízszerese lesz. Kaliforniai kutatók most arra keresik a választ, hogy miként lehetne a termálvizek sótartalmából előállítani a lítiumot. Az ipari lítium előállításának kísérleteit jelenleg is működő geotermikus energiát hasznosító cégeknél végzik. Az a cél, hogy felmérjék, ki lehet-e vonni az ipari feldolgozásra alkalmas lítiumsókat a geotermikus energiatermelés melléktermékeként keletkező, a föld alól érkező és oldott ásványi anyagokat nagy mennyiségben tartalmazó termálvízből úgy, hogy az még gazdaságos is maradjon. Jelenleg ez a fajta geotermikus energia adja az amerikai állam teljes villamosenergia-igényének 6 százalékát, de ez még messze nem jelenti a földhő hasznosításának határát. A probléma a gazdaságossággal van. A szakértők ugyanakkor azt mondják, ha sikerülne a termálvízből előállítani a lítiumot olcsóbban, mint ahogy azt a hagyományos bányákban teszik, akkor a folyamat egyúttal a geotermikus energia hasznosításának fejlesztését is magával hozhatja. Az előzetes számítások szerint csak a kutatás elsődleges helyszínén a Salton-tónál évente 600 ezer tonna lítium-karbonátot lehetne kitermelni, vagyis az összes kitermelhető ásványi kincs mennyisége 15 millió tonna lehet. Nagyon hasonló eljárással egyébként nemcsak az Egyesült Államokban kísérleteznek, hanem Németországban, a felső Rajna-vidékén is. A német kutatók ugyancsak a termálvízben látták meg a potenciális lítiumforrást. Azt mondják, hogy a termálvízben akár 200 mg lítium is lehet egy literben. Ez Németország számára azért lenne fontos, hiszen az elektromos autózás gyorsan terjed, de lítiumot az országban egyáltalán nem bányásznak, így azt a távoli kontinensekről kell odaszállítani.


Olyan ablakot készített egy magyar feltaláló, amelyik télen fűt, nyáron hűt. Gutai Mátyás, aki a Tokiói Egyetemen szerzett mesterfokozatot, olyan ablaktechnológiát talált fel, aminek lényege, hogy az ablakon belül, az üveglapok között víz áramlik. Bár az ötlet praktikus fejlesztés, ennél azért többről van szó, hiszen ezek használatával minden évszakban jelentős költségeket lehet megtakarítani az épületek fűtése, vagy hűtése terén. Az ablakokhoz tartozik egy tartály is, amiben a víz van, ez áramoltatja a folyadékot az ablakokban. Nyáron, ha a víz felmelegszik, akkor rögtön a tartályba folyik és a helyére, az ablakokba ismét hideg víz kerül. Ugyanez a folyamat visszafelé is működik. Ha ugyanis a hőmérséklet lecsökken és az ablakokban lévő víz lehűl, akkor a helyére meleg vizet juttat a rendszer. Bár a vizet szivattyú áramoltatja, aminek van energiaszükséglete, de a feltaláló azt mondja, az jóval kevesebb, mint amennyi energia ahhoz szükséges, hogy egy ugyanakkora épületet felfűtsünk, vagy épp lehűtsünk. A rendszer biztonságos, hiszen a beépített szigetelőrétegnek köszönhetően még nagy hidegben sem fagy meg benne a víz, de ha az időjárás szélsőséges lenne, akkor a vizet ki lehet szivattyúzni az ablakokból. Emellett attól sem kell tartani, hogy egy idő után a víz algás lenne, hiszen a teljesen zárt rendszerbe sem a levegő, sem a mikroorganizmusok nem tudnak bejutni. A feltaláló szerint akkor lehetne a leghatékonyabb energiamegtakarítást elérni, ha egy házban minden ablak ilyen lenne. Ezt egyébként Gutai vízháznak nevezi és hozzátette, hogy nemcsak könnyen építhető, fenntartható és energiahatékony, hanem még újrahasznosítható is. Ha ugyanis a házat lebontanák, vagy felújítanák, az rendszerben keringő víz visszakerülhet a természetbe, nem károsítja a környezetet.


Minden korábbinál fényesebb anyagot hoztak létre amerikai és dán tudósok. Az Indianai és a Koppenhágai Egyetem kutatóinak most először sikerült előállítani szilárd fluoreszcens kristályokat. Az újfajta eljárás lényege, hogy a pozitív töltésű fluoreszcens festékeket kismolekulás ionos izolációs mátrixba kristályosították. Ez pedig szilárd állapotában is képes megtartani a festék fluoreszcenciáját. Az így létrehozott kristályok a tudomány mai állása szerint a világ legfényesebb anyagai. A tudóscsoport egyik vegyésze azt mondta, ezek az olyan technológiákban lehetnek hasznosak, ahol intenzív fluoreszcenciára és/vagy az optikai tulajdonságok tervezhetőségére van szükség. Példaként hozta fel a napenergia befogását, a biológiai képalkotást és a lézertechnikát. Hozzátette, hogy fel lehetne használni a kristályokat a fény átalakítására annak érdekében, hogy a napelemek a napsugárzás egy sokkal szélesebb tartományát tudják gyűjteni, emellett pedig fénnyel irányítható anyagként be lehetne építeni ezeket a kristályokat információtároló egységekbe, vagy olyan üvegekbe, amelyek a fényre sötétednek. Az amerikai és dán kutatók felfedezése azért fontos, mert bár a tudomány több mint 100 ezer különböző fluoreszcens festékanyagot ismer, de ezeket nem lehet összekeverni más adalékanyagokkal úgy, hogy az eredmény egy szilárd, de továbbra is fluoreszcens anyag legyen. Ahhoz, hogy létre lehessen hozni egy szilárd fluoreszcens anyagot, le kell győzni az úgynevezett kioltást. Ez egy jelenség, mely az ilyen szilárd anyagokban jön létre. Míg az oldatokban a fluoreszcens molekulák távol vannak egymástól, addig a kristályokban közvetlen közel helyezkednek el. Ez utóbbi esetében pedig olyan energiaátadási folyamatok jönnek létre, amelyek eredményeként a fluoreszcens fény formájában kibocsátható energia jelentős része elvész. Erre keresték a megoldást a kutatók és meg is találták. A színes fluoreszcens festéket egy színtelen, csillag alakú makrociklikus molekulával keverték össze. Ez a megoldás pedig megakadályozta, hogy a fénykibocsátó molekulák a megszilárdulás után kölcsönhatásba lépjenek egymással. A csillagalakú molekulák mindenféle külső behatás nélkül, önállóan hoznak létre szabályos, lyukacsos hálózatot. Ennek köszönhetően bármilyen fluoreszcens festéket hozzá lehet adni, a festék ugyanis a lyukakban találja meg a helyét, így az elegy egyszerűen felveszi a festék színét és megjelenését. A létrehozott valaha volt legfényesebb anyag képességeit vegyészek segítségével próbálják kiaknázni a legkülönfélébb felhasználási, alkalmazási területeken. Az egyik kutató azt mondta, egyelőre még az anyag korlátai sem ismertek, így pedig azt sem lehet tudni, hogy mely tulajdonságok rejtik az eddigieknél jobb lehetőségeket.


Újabb megoldást találtak arra, hogy kevesebb szemét kerüljön a tengerekbe, óceánokba. Amerikai kutatóknak ugyanis sikerült algából strandpapucsot készíteni. A beszámolók szerint évekig kísérleteztek azzal, hogy az algákból kivont olajból olyan tömör, habszerű anyagot állítsanak elő, amiből végül strandpapucsot lehet gyártani. Az így készülő papucs bár ugyanúgy elveszhet, mintha műanyag, vagy gumi lenne, de nagy előnye ezekkel szemben, hogy biológiailag lebomlik. A kutatók reménye szerint, ha nagy tételben lehetne gyártani és forgalmazni az algapapucsot, akkor mind az óceánokba, mind a szeméttelepekre kerülő műanyag mennyisége csökkenhetne. A projekt egyik vezetője elmondta, világszerte minden évben több mint egymilliárd strandpapucsot gyártanak. A tanulmány készítői azt írják, mivel a tengerek műanyagszennyezettsége nem mérséklődik, az emberek már szinte követelik az olyan termékeket, amelyekkel csökkenteni lehet a hulladék mennyiségét.


Megalkották Raffaello háromdimenziós arcmását olasz kutatók. A római szakemberek egyúttal egy több száz éves rejtélyre is fényt derítettek. A reneszánsz kori festő 37 éves korában 1520. áprilisában vesztette életét, vagyis idén 500 éve. Végső nyugalomra a római Panteonban helyezték, de XVI. Gergely pápa 1833-ban elrendelte a sírhely felnyitását és azt, hogy Raffaello földi maradványait egy márvány szarkofágba zárják. Mielőtt ezt megtették, a koponyájáról gipszlenyomatot készítettek. Abban ugyanakkor nem voltak biztosak, hogy valóban a néhai híres művész maradványai kerültek elő, hiszen a sírban más csontvázakat is találtak. Ezek között ott voltak Raffaello egykori tanítványának maradványai, valamint más, nem ismert emberek csontjai. Az olasz kutatók most Raffaello halálának 500. évfordulója alkalmából döntöttek úgy, hogy háromdimenziós képet alkotnak a gipszminta alapján. Ebből derült ki, hogy az 1830-as években valóban az ő koponyájáról vették a mintát, hiszen az elkészült 3D-s arcrekonstrukció megegyezik azokkal a portrékkal, amiket más festők készítettek Raffaelloról, valamint a festő saját önarcképeivel is egyezést mutat. A csapat egyik tagja azt mondta, ezzel sikerült bebizonyítani, hogy 1833-ban valóban Raffaello csontvázát exhumálták. A következő lépés, folytatta, hogy meghatározzák, milyen színű volt a mester haja és szeme.


Idegstimulációval lehet segíteni az idegen nyelvek elsajátítását. Amerikai agykutatók csoportja által alkotott eljárás ráadásul noninvazív, vagyis az idegek stimulálásához nincs szükség vágásra, szúrásra, nem kell hozzá semmilyen műtéti beavatkozást elvégezni. Elég hozzá egy egyszerű, fülhallgatóra hasonlító eszköz, ami teljesen észrevétlenül ingerel egy az agyhoz vezető kulcsideget. Ezzel jelentősen javíthatja azt a képességet, amivel az idegen nyelveket tanuljuk meg, ugyanakkor a szakemberek szerint a szerkezetet más típusú terápiákhoz is alkalmazni lehetne, valamint a tanulás ösztönzésére is hasznos lehet. Az erről szóló tanulmányban azt írják, az angol anyanyelvűek számára a mandarin kínai a legnehezebben megtanulható nyelv, aminek egyik oka, hogy a hanglejtés képes megváltoztatni az ugyanúgy hangzó szavak jelentését. A kísérletben a többi között a beszédért is felelős agyi ideget, a vagust stimulálták és ezzel a résztvevőknél jelentősen javították a nyelvtanulási képességet. Hozzátették, az alanyok amellett, hogy felismerték a különböző hangokat, az elvárt időnél kétszer gyorsabban tanulták meg azokat. A kísérletben résztvevőket kiképezték a mandarin-kínai nyelv négy alaphanglejtésére. Ezt követően mindenki kapott egy fülbe helyezhető eszközt, de azzal csak az egyik csoport esetében stimulálták az ideget. Ők a vizsgálat végére átlagosan 13 százalékkal értek el jobb eredményt, mint azok, akik bár megkapták az eszközt, de nem kapcsolták be és az nem stimulálta az ideget. Emellett az előbbi csoport tagjai a teszteken kétszer gyorsabban tudtak maximális teljesítményt nyújtani, mint a kontrollcsoportban lévők. Az egyik agykutató azt mondta, az a tény, hogy ez az eljárás megkönnyítheti a nyelvtanulást, valószínűleg több területen is ajtót nyit a kognitív képességek javításában. Egy korábbi tanulmány arról szólt, hogy a vagus ideg stimulálása lehetséges gyógymód lehet a krónikus depresszióra az olyan embereknél, akik más kezelésre nem reagálnak. Ennek az idegnek az ingerlését műtéti úton keresztül szokták elvégezni úgy, hogy behelyeznek egy pacemaker-szerű eszközt, ami folyamatosan működik. Hozzátették, hogy ez egy hatékony, ugyanakkor kockázatos megoldás és most kiderült, hogy egyáltalán nincs szükség a műtétre. A szakértők szerint a fülbe helyezhető eszközzel a hosszú távú memorizálásban is lehet segíteni, mivel az nagyban fokozza a neurotranszmitter jelátvitelét az agy egyes területein. A módszer az agykutatók szerint túlmutat azon, hogy a felhasználók gyorsabban, hatékonyabban sajátíthatnak el valamilyen idegennyelvet. Ezt ugyanis idővel akár a strokeos betegek, az agykárosodást szenvedő emberek rehabilitációjánál is alkalmazni lehet.

 
Könnyebb lehet az életük azoknak a betegeknek, akiknek naponta kell injekciót kapniuk. Szingapúri tudósok létrehoztak egy eszközt, ami egy csiptetőre hasonlít és mágneseket használ. Ennek segítségével a gyógyszert a bőrön keresztül, de mégis fájdalommentesen lehet beadni. Mindezt úgy érik el, hogy a mágnesek segítségével óvatosan megragadják és huzamosabb ideig nyomás alá helyezik a bőr azon részét, ahol be kell adni a szert. Az így megmarkolt bőr felszíne alatt mikropórusok jönnek létre, vagyis jelentősen megnő az a felület, amely befogadja a gyógyszert és így az sokkal könnyebben tud bejutni a páciens szervezetébe. Az eljárást egereken tesztelték. Nekik inzulint adtak be és a tapasztalatok szerint ezzel a megoldással a hagyományoshoz képest hatszor nagyobb tömegű gyógyszert lehet bejuttatni a bőr alá. A módszer másik előnye, hogy a gyógyszert nemcsak gyorsan lehet beadni, hanem lassan, fokozatosan is. Ezzel pedig elkerülhető, hogy például a nagy mennyiségű inzulin szédülést okozzon. Az egyik szingapúri tudós azt mondta, sok páciensük van, akik napi szinten adnak be maguknak inzulinhoz hasonló orvosságot és a részükről érthető a kérdés, hogy lézetik-e valamilyen megoldás, amivel a gyógyszert úgy vihetnék a bőrükbe, hogy ahhoz ne kelljen magukat megszúrni egy injekciós tűvel. A tudós azt mondta, olyan irányban szeretnék folytatni a kutatásokat, fejlesztéseket, hogy megalkothassanak egy tapaszt, amivel injekció nélkül is beadhatják maguknak a megfelelő mennyiségű orvosságot.


Egy hobbirégész fedezett fel egy történelmi és nemzeti jelentőségű kincset Skóciában. A beszámolók szerint a férfi a barátaival kempingezett Peebles település közelében és közben fémdetektorral pásztázták a környéket. Azt mondta, minden egyes nap találtak valami érdekességet, köztük több ezher éves tárgyakat. Kardot hevederekkel díszített hüvelyben, elkerültek a föld alól szekérkerekek, valamint egy olyan csörgő medál is, amilyet korábban csak Angliában találtak, Skóciában nem. A legérdekesebb lelet ugyanakkor egy lóhám volt, amit már nem a hobbirégész vizsgált meg, ha szakértőknek adta át. Így derült ki, hogy valójában egy nemzeti jelentőségű leletre bukkant a férfi. A hámot és annak fa, valamint bőr részeit ugyanis kiváló minőségben konzerválta a talaj. Ennek köszönhetően a kutatók minden korábbinál jobban és alaposabban meg tudták vizsgálni a lóhámon lévő gyűrűket, hevedereket és most először láthatták azt, hogy a bronzkorban miként szerelték össze a lóhámot.


Különleges leletet fedeztek fel Dél-Amerika legnagyobb édesvízi tava mélyén. A Bolívia nyugati és Peru délkeleti részén elterülő Titicaca-tóba az inkák több száz éven keresztül tárgyi emlékeket süllyesztettek. Ennek köszönhetően a tó mára szinte egy múzeumnak számít, hiszen tele van történelmi emlékekkel. Az egyik fontos lelet, amit évekig tartó kutatás után sikerült megtalálni, egy vulkáni kőzetből készült különleges doboz, amit körülbelül 500 évvel ezelőtt merítettek a víz alá. Miután sikerült kinyitni a szorosan lezárt tetőt, felfedeztek a dobozban egy szobrocskát, ami egy lámát formáz. Ennek különlegessége, hogy a lámát a Titicaca-tótól majdnem 2000 kilométerre lévő Ecuadorból származó tüskés kagyló héjából faragták. A dobozban a szobor mellett volt még egy összesodort aranylap is, ami a feltételezések szerint egy karkötő része lehetett. A tóban elsüllyesztett tárgyakat a szakértők már évek óta rendszerezik, katalógusba gyűjtik. Találtak már állati csontokat, dísztárgyakat, aranyérméket és füstölőket is, valamint a mostanihoz hasonló lámaszobrokat és kőből készült dobozokat. Az új lelet ugyanakkor mégis különleges, hiszen a tónak egy olyan részén fedezték fel, amelyről eddig nem gondolták, hogy azt is szent helyként tisztelték az inkák. Az Inka Birodalom a 15. és a 16. században terjeszkedett és a hatalmas tó mind vallási, mind kulturális szempontból jelentős csomópont volt. A Khoa nevű zátony közelében az elmúlt években 28 kődobozt találtak a víz alatt és azokban is voltak miniatűr figurák, melyek aranyból, ezüstből ó, vagy kagylóhéjból készültek. A most, ám egy másik zátonynál felfedezett kőládát is hasonló módon jelölték meg, mint a többit. Ezek valamilyen rituális áldozatra utalnak a tudósok szerint. A régészeti feltárások egyik célja az volt, hogy a fontos áldozati helyeket azonosítsák, de meglapődtek, amikor kiderült, hogy nem egy, hanem kettő ilyen is volt. A kutatók abban bíznak, hogy az új felfedezésnek köszönhetően jobban megérthetik a bővülő Inka Birodalom és a helyi közösségek kapcsolatát.


Találtak egy több száz éves kőtáblát a kínai nagy fal egyik tornyában. A táblát a fal Csienan városhoz közeli szakaszán fedezték fel egy őrtorony tetején. A több száz éves emlék kicsinek éppen nem mondható. 102 centiméter hosszú, 62 centi széles és 13 centiméteres a vastagsága. A táblát az 1368 és 1644 közötti Ming-dinasztia idején helyezték el, miután arra felvésték a dinasztia 15 tisztviselőjének a nevét és tisztségét. A helyi múzeum kurátorhelyettese elmondta, a felsorolt személyek olyan főgenerálisok voltak, akik a fal ezen szakaszának építését segítették, illetve olyan hatósági személyek, akik később részt vettek a fal védelmében. A táblán lévő évszám szerint az 1584-ben készült. Mivel a kínai nagy fal csienani szakaszán ez a legjobb állapotban fennmaradt kőtábla, így az a szakértők szerint fontos referencia lehet a fal kultúrájával és a Ming-dinasztiára jellemző rangsorral foglalkozó tanulmányokhoz. A kínai nagy fal az időszámításunk előtti 3. századtól az időszámításunk szerinti 17. századik épült. A célja az volt, hogy megvédje az országot a nomád törzsek fosztogatásaitól, támadásaitól. A pontos hosszát nem lehet megállapítani, mivel nem egy egységes építmény, hanem különböző korokban épült és a természeti erők, valamint az emberi pusztítás miatt sok része már leomlott. A becslések szerint az összes falszakasz együttes hossza meghaladja az 50 ezer kilométert is.