Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

A lejátszónak szüksége van a JavaScript bekapcsolására.

Könyv és filmajánló magazinunk állandó segítője, szakértője Dr. Téglás Péter.

 

Riportok a lélek dolgairól fiataloknak és idősebbeknek. Legtöbbször életútriportok küzdelmekkel és sikerekkel együtt.
A 153-as szám a tökéletességet, bölcsességet szimbolizálja, így jeligénk, tudatosan a bölcsebb, boldogabb életért!
A hasonló című televíziós adás rádiós változata. A 153 Lélekmód magazinok oldala A magazin vezetője Csányi Ágnes. 

 

 

 

Hetente megjelenő magazin, melyben Kohout Zoltán személyiségfejlesztési tanácsadóval beszélget Csányi Ágnes főszerkesztő, szociálpedagógus. A beszélgetések során a hétköznapi pszichológia területei kerülnek sorra, segítve ezáltal a hallgatókat  eligazodni életük lelki folyamataiban, közösségeik és kapcsolataik működésében, egyfajta mentálhigiénés prevenció a cél.

A Jóllét magazin hetente megjelenő műsorainak célja a testi-lelki egészség területéről minél szélesebb körben megszólaltani szakembereket, így segítve a hallgatókat a mentális egészség kialakításának és művelésének területén. A magazin egyaránt foglakozik testi és lelki témákkal, hiszem az ember teste és lelke össze van huzalozva, ha az egyik részét segítjük avval gyógyítjuk a másikat is. Hallgassuk a műsorokat, hogy EGÉSZségesebbek lehessünk. Természetesen nem elég hallgatn őket :)

 

A Babusgató magazin kisgyermekes szülőknek szól hetente friss adással, melyben riportereink, akik maguk is három - öt gyermekes szülők, nyilatkozó partnereiket megszólaltatva segítenek a teljesebb és boldogabb családi élet kialakításában a hallgatóknak. A megszólalók a műsorokban általában szakemberek, mint védőnők, gyermekorvosok, óvodapedagógusok, tanítók, pszichológusok, de természetesen gyakorló édesanyák és édesapák is nyilatkoznak.

 

Hetente megjelenő társasjátékajánló rovat, melyben Péli Csaba a városi társasjáték klub vezetője mutat be egy-egy játékcsoportot. Egy adásban általában 4-6 fajta társasjáték kerül ismertetésre. Az adások kezdetén minden alkalommal egy híres ember játékhoz kapcsolódó idézete hangzik el. Nagy segítséget jelenthet a műsor a számunkra ideális társasjáték kiválasztásában.

Péli Csaba a TIBOR nevű társasjáték klub vezetője, a klubfoglalkozások minden pénteken 14-18 óráig tartanak. 

A műsor támogtója: Sigron Magyarország Kft. - Takarítógépek, -eszközök, tisztítószerek jó áron. Sigron.hu

 

Pályakezdő fiatalok magazinja a Halas Rádióban. A fiatalok útkereséséi módszereit, tapasztalatait mutatja be kortársaknak, kortársak segítségével!

Színes, kedves, hasznos információk városunkból.

Életútriportok, történetek - közösségünk tagjainak példaadó, izgalmas történetei.

A gasztronómia világába kalauzol bennünket műsorvezetőnk a környezettudatosség jegyében.

 

Kiskunhalas történelmébe nyerhetnek bepillantást a kedves hallgatók. Végső István történész mesél történelmünkről: betyárokról, pásztorokról, városunk nevének eredetéről, és még sok más érdekes témáról.

Egészségünkre - az egészség tükre heti egészségvédő tanácsok - orvos,  természetgyógyász szakértőink segítségével

Nézzük meg az érme két oldalát...

Állatorvosi tanácsok a Halas Rádióban

Kiskunhalas és környékének diákjai nyilatkoznak a műsorvezetőknek hétfőtől-péntekig minden nap egy-egy témában, vagy épp a témán kívül. A diákok frissessége, őszintesége sok megszívlelni valót rejt magában. Beleláthatunk hétköznapjaikba, életükbe és gondolataiba egyaránt. Élvezetes a műsor diákoknak, diáktársaknak, de az idősebbeknek is, hisz megtudhatják, mi rejlik ma  a fiatalok fejében, és emlékezhetnek saját diákéveikre.

interjúválogatás a Halas Rádióban