Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Május 29-re hirdetett sztrájkot a PDSZ

Írta: Szabó-Kocsis János

Az egész ágazatra kiterjedő pedagógussztrájkot hirdetett meg május 29-re a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a szakszervezeti majálison – írta a Népszava.

A lap azt írja, a kormánynak szóló erős figyelmeztetésnek szánják az újabb megmozdulást, amely egyébként éppen az országos kompetenciamérés napjára esik.

A rendezvény után a Népszavának azt is elmondta Szűcs Tamás, hogy a sztrájkról levélben is tájékoztatják a miniszterelnököt és utána minden munkáltatót, tankerületi központot is levélben keresnek meg a még elégséges szolgáltatásról szóló javaslatukkal.

Ennek mintája a márciusi szolidaritási sztrájk előtt Pécsett kidolgozott szöveg lesz, és a sztrájkköveteléseik is változatlanok. Az elnök hangsúlyozta, hogy megállapodásra törekszenek a tartalmi kérdésekről és a még elégséges szolgáltatásokról is, de nem kergetnek illúziókat. Egyezség nélkül pedig nem tarthatják meg az akciót, ezt is bekalkulálták, amikor meghirdették az egynapos munkabeszüntetést.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) általános követelései:

1. Vonják vissza a rabszolgatörvényt, legyen egyeztetés a munka törvénykönyvének munkavállalóbarát módosítása érdekében!

2. Rendezzék a közalkalmazotti illetménytáblát! Biztosítson valódi előmenetelt a közalkalmazottak számára!

3. Jogszabályban biztosítsák a járulékmentes béren kívüli juttatások lehetőségét!

4. A többletmunkáért járó ellenértéket minden esetben fizessék ki! Ez egyértelműen legyen szabályozott a munka törvénykönyvében, és egyéb, ágazati, valamint jogállási törvényekben, rendeletekben!

5. Legyen a minimálbérhez kötött, azaz a minimálbér meghatározott százalékával kifejezett diplomás bérminimum!

6. Követeljük a sztrájktörvény módosítását, a sztrájkjog gyakorolhatóságának biztosítását!

7. Korrekt érdekegyeztetést! Vegye komolyan a kormány a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokat! Érdemi, rendszeres érdekegyeztetésre alkalmas fórumokat kell létrehozni és működtetni!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ágazati követelései:

1. A pedagógus-illetmények számítási alapja ismét a mindenkori minimálbér legyen!

2. Állítsák vissza a pedagógusok közoktatási törvény szerinti kötelező óraszámát, a helyettesítést, túlórákat pedig fizessék ki!

3. Csökkenjen a diákok és a pedagógusok munkaterhelése!

4. Kezdődjön meg a pedagógus-előmeneteli rendszer módosításáról szóló szakmai vita!

5. Állítsák vissza az intézmények gazdasági és szervezeti autonómiáját!

Forrás: http://eduline.hu/kozoktatas/20190502_Majus_29re_hirdetett_sztrajkot_a_PDSZ; http://www.pdsz.hu/container/files/attachments/37374/kovetelesek_sajto.pdf



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!