Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

A Szilády az SZTE kutatóiskolája lett! - Beszélgetés Nagy Czirok Lászlóné mesterpedagógussal

Műsorvezető: 2025. január 30. csütörtök, 10:03 Meghallgatva: 290 alkalommal

A napokban érkezett a hír, hogy A Szilády Református Gimnázium és Kollégium megkapta a Szegedi Tudományegyetem TTIK (Természettudományi és Informatika Kar) kutatóiskolája megtisztelő címet! Régóta zajlik a kutató diákokkal való munka a természettudományok területén, melynek fő irányítója Nagy Czirok Lászlóné, Magdika. Már több sikeres projekten vannak túl a kutatómunkát végző diákok és felkészítőjük, ám a mostani pályázatban vállalt feladatok és az eddigi eredmények alapján érkezett a megtisztelő cím. A címmel pénzbeli és szakmai támogatás is jár, utóbbit Ignácz Ferenc, a SZTE mestertanárától kapják. Mit is rejt a mostani megújuló energiát fókuszban tartó pályázati vállalása az iskolának, hogyan tervezik kiszélesíteni a kutató diákok bevonását három vármegyényi középiskolára? Megtudják ha velünk tartanak a mai beszélgetésbe!

Adás hallgatása