A Mischa és a farkasok (Misha and the Wolves, r. Sam Hobkinson, 2021) formálisan holokauszt-dokumentumfilmnek indul, de fokozatosan a megtévesztés, a tanúságtétel hitelessége és a kollektív emlékezet manipulálhatósága felé fordul. A film legfőbb kérdése végül nem az, hogy „mi történt Misha Defonsecával”, hanem az, hogy miért akart mindenki hinni a történetében, és milyen árat fizet ezért a történelmi emlékezet. A kiindulópont a világsikerű memoár, a Misha: A Mémoire of the Holocaust Years, amelyben egy belga lány azt állítja, hogy gyermekként a nácik elől menekülve farkasok nevelték az európai erdőkben. A film első harmada – tudatosan manipuláló módon – úgy építi fel ezt a narratívát, mint egy megható túlélőtörténetet, és ezzel a nézőt is belehelyezi abba a befogadói pozícióba, amelybe a könyv eredeti olvasói kerültek.
A cselekmény fordulópontja egy jogvita: a szerző és az amerikai kiadó, Jane Daniel pereskedése során derül fény az életrajzi adatok (név, születési dátum) ellentmondásaira, amelyek elindítják a leleplező kutatást. Ettől kezdve a film nyomozás- és „true crime” struktúrát vesz fel, amelyben a nyomozó szerepét részben a kiadó, részben a belga zsidó kutató, Evelyne Haendel tölti be.