Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Tudomány mai állása - Bezöldült a Mars légkörének egy része

Műsorvezető: 2020. július 07. kedd, 08:08 Meghallgatva: 111 alkalommal

Minden korábbinál pontosabban sikerült rekonstruálni a görögországi Szantorini szigetét. Ez magyar kutatók munkájának is köszönhető. A nemzetközi kutatócsoportot az ELTE vulkanológusa, Karátson Dávid vezette. Ők mutatták be azt a domborzatmodellt, amelyik a szigetcsoport 3600 évvel ezelőtti állapotát ábrázolja. Az égei-tengeren fekvő vulkánsziget jelentős része ugyanis a késő bronzkorban egy robbanásos vulkánkitörésben megsemmisült. Szantorini egykor kiváló hajózási, kereskedelmi központ lehetett, mivel rendelkezett egy kis belső öböllel. A vulkánkitörés a szigeten véget vetett a minószi kultúrának. A krétai civilizáció északi bástyájának számító sziget, a fővárossal együtt majdnem nyomtalanul elpusztult. A kitörés után a domborzatot 30-50 méter magas tufaréteg borította be, a rengeteg magma miatt pedig beszakadt a sziget központi része. Ez utóbbi esemény hozta létre a mai öblöt, amely sokkal nagyobb, mint amekkora 3600 évvel ezelőtt volt. A kutatócsoport megállapította, hogy a kitörés nyomán lerakódott tufaanyag mekkora részét teszi ki a felrobbant és teljesen megsemmisült szigetnek és mekkora részét képezi a sziget további belső részeinek törmelékanyaga. Bár a fotóstatisztikai és geokémiai elemzés nyomán kapott adatok nagy pontosságúak, de ahhoz, hogy pontosan meg tudják határozni, mekkora volt a sziget, tudni kell, hogy mekkora volt a kirobbant tufatömeg teljes térfogata. Ennek megállapításához két forgatókönyvet is levezettek. Az egyikben kisebb tufatérfogattal számoltak. Ebből kiindulva a szigethányad 10 köbkilométernyit tesz ki. A másik ennél sokkal nagyobb értéket vesz alapul. A legtöbb kutató által javasolt 120 köbkilométernyit. Ebből mintegy 17 köbkilométer jut a késő bronzkori Szantorini felrobbant részeire. A nemzetközi csoport vezetője, Karátson Dávid elmondta, a tanulmányban is ez utóbbival modellezték a domborzatot, hiszen ez a legvalószínűbb és ez áll összhangban a korábbi régészeti eredményekkel is. A hét évvel ezelőtt kezdődő kutatásban előbb 2018-ban a késő bronzkori belső öbölben létezett vulkánszigetet, most pedig már teljes Szantorinit rekonstruálták a kutatók.


Ásatás nélkül sikerült feltárni egy teljes ókori római várost. A tudósok a Rómától 50 kilométerre északra található Falerii Novit térképezték fel a talajba behatoló radarral, rövidítve GPR-rel. Ennek segítségével rendkívül részletes képet kaptak a néhai, 300 ezer négyzetméteres településről. Bár a földradar nem egy új technológia, hiszen azt már több mint 100 éve, az 1910-es évek óta használják a kutatók, viszont mára sokkal gyorsabb és jóval nagyobb felbontású képeket lehet vele készíteni. Hasonlóan működik, mint hagyományos radarok. Vagyis rádióhullámokat bocsát a földbe. Ezek a hullámok pedig visszaverődnek a tárgyakról és egyes anyagok eltérő módon verik azt vissza. Az ókori város feltérképezéséhez egy kvadot használtak, mellyel 10 centiméterenként tudták átvizsgálni a talajt és így pontos képet kaptak arról, hogy miként fejlődött a város onnantól kezdve, hogy időszámításunk előtt 241-ben megépítették, egészen odáig, hogy az időszámításunk szerint 700-ban teljesen kiürült. A szakértők közölték, hogy bár Falerii Novi városát korábban is ismerték már, például a történelmi feljegyzésekből, és más módszerekkel elvégzett kutatások eredményeiből, de most olyan részleteket sikerült feltárni, melyek eddig ismeretlenek voltak. A mostani eljárás, mint írják, forradalmasíthatja a régi települések tanulmányozását, mivel a GPR-rel képesek a mélyen a városok utcái és épületei alatt lévő régészeti helyeket is felderíteni ásatás nélkül. Hozzátették, hogy a most tanulmányozott egykori város kialakítása nagyban különbözött Pompejitől és más városoktól. Bár Falerii Novi jóval kisebb volt, mint Pompeji, mégis a temploma, a piacépülete, valamint a fürdője is sokkal modernebb volt annál, mint ahogy azt korábban a kutatók elképzelték. Mindemellett fejlett infrastruktúrával rendelkezett a település. Volt vízhálózata, fürdőkomplexuma is és egy olyan emlékművet is készítette, amelyik nem hasonlít egyik korábban megismert emlékműre sem. A város északi kapujához közel egy-egy nagyméretű építmény állt egymással szemben egy fedett folyosón. A kutatók bár a várost már feltérképezték, de a kapott adatokat még nem dolgozták fel teljesen. Ehhez még legalább egy évre szükségük lesz.


Különleges növényt fedeztek fel ausztrál kutatók. Ez a növény ugyanis a hangyákkal végezteti el a beporzást. Bár a tudomány mai állása szerint több hasonló növény is ismert, de egyik esetben sem úgy működnek, mint a most felfedezett példányok. Világszerte körülbelül 46 példa van rá, hogy a beporzást a hangyák végzik el, de ezek hátterében az áll, hogy a rovarok kevesebb mérgező váladékot termelnek. Az antimikrobális hatású anyag így nem pusztítja el a pollenszemeket. Vagyis a rovarok nem károsak a növényre és alkalmasak a beporzásra. Az ausztrál növényt viszont nem ilyen gyenge méreggel rendelkező hangyák porozzák be. Ehelyett a közelmúltban felfedezett növény alkalmassá tette a pollenszemeit arra, hogy megbirkózzanak a hangyák antimikrobiális fegyverével. A kutatók ismeretei szerint ez az első növény a világon, amelyik ilyen képességet fejlesztett ki. Ez ugyanakkor nem a véletlen műve, hiszen olyan formájú a virága, hogy a háziméhek a pollenekhez hozzá sem férnek. Az ausztrál kutatók a jövőben arra is megpróbálnak fényt deríteni, hogy miként alakult ki a hangyákkal szembeni immunitás.


Nemcsak a tojó döntésén múlik, hogy melyik hímet választja. Magyar kutatók bebizonyították, hogy a madarak párválasztásánál a hímnek is fontos szerep jut, ami nemcsak abban merül ki, hogy melyikük énekel, vagy táncol szebben. A hímek ugyanis, mint kiderült, szebben dalolnak annak a nősténynek, amelyik nekik jobban tetszik. A madarak éneke, bár az ember számára szinte csak folyamatosan ismétlődő dallamokból áll, valójában rendkívül összetett és a fajtársaknak nagyon sok információval szolgál. A magyar szakemberek a tudomány ezen ágában évtizedek óta élen járnak és az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének Evolúciós Ökológiai Kutatócsoportja, valamint az ELTE TTK Viselkedésökológiai Csoportja jelenle éppen egy érdekes projekt vége felé halad. Ebben azt vizsgálják, hogy a hímek énekét miként befolyásolja az, hogy mennyire találják vonzónak a tojót. A madarak jellemzően tavasszal és kora nyáron dalolnak. A hímek ekkor próbálják elnyerni a tojók kegyeit, ugyanakkor ezzel a területüket is kijelölik és védik a többi, párválasztás előtt álló hímtől. Dr. Zsebők Sándor, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa elmondta, a hímek szerenádjának minősége számos tényről árulkodik. A többi között arról, hogy az adott madár erős és egészséges, valamint arról is, hogy megfelelő mennyiségű élelem áll rendelkezésére. A tojók ezen információk alapján választanak maguknak párt a fészekrakáshoz, míg ugyanez a dallam a többi hímnek is információval szolgál arról, hogy érdemes-e felvenni a harcot mind a területért, mind a tojóért. A szerenádba kódolt üzenetet három alkotóelem adja. A dallam hangmagassága, gyorsasága és a hangerő. Ezek változtatásával mást és mást tudnak közölni magukról a hímek. A kutatók közölték, hogy ezeket a dallamokat a madarak saját maguk formálhatják, aminek az az oka, hogy csak kismértékben kódolt genetikailag. A dallamot főleg egymástól tanulják az egyedek és gyakori, hogy azt a hibákkal együtt sajátítják el. A tudósok szerint elfogadható az a hasonlat, hogy a madárének a népdalokhoz hasonlóan jár szájról szájra helyett csőrről csőrre. Hozzátették, hogy bár emberi füllel nem lehet különbséget tenni egyes fajon belüli dallamok között, de fejlett számítógépes programok segítségével kimutathatóak a változások 5-10 év távlatában. Dr. Jablonszky Mónika, az Ökológiai Kutatóközpont egy másik munkatársa pedig arról számolt be, hogy azt vizsgálja, válogatnak-e a hímek aszerint, hogy melyik tojó tetszik nekik és, hogy ez megfigyelhető-e az énekükben. Annak érdekében, hogy pontos képet kapjanak, kísérletet végeztek a Pilisi Parkerdő Zrt. területein. Örvös légykapókat tanulmányoztak úgy, hogy több tojót is kihelyeztek a hímek közelébe és megfigyelték az adott egyedeknek előadott énekeket. Mint kiderült, a hímek a fészekrakáshoz legalkalmasabbnak vélt tojóknak szebben énekeltek. Hasonló eredményt figyeltek meg akkor is, amikor egy-egy hím territóriumára más hímeket vittek. A madarak ekkor is erőteljesebben kezdtek dalolni. A hangosabb és dallamosabb ének azt jelenti, hogy remek állapotban van ahhoz, hogy akár elhódítsa a kiválasztott tojót, akár megszerezze magának a rivális hím területét.


Napelemes repülő csónakot készítettek orosz mérnökök. A járműnek számos különleges tulajdosága van. Amellett, hogy személyzet nélkül is képes közlekedni, napenergia működteti és nem úszik, hanem a víz felszíne fölött lebeg egy láthatatlan légpárnán. A párnahatás úgy működik, hogy a közlekedő jármű alatt az aerodinamikai felhajtóerő egy szemmel nem érzékelhető légpárnát hoz létre és a jármű, jelen esetben az orosz mérnökök által készített csónak, ezen az alig néhány méteres levegőrétegen suhan. Ennek a technológiának az előnye, hogy a hagyományos csónakoknál sokkal gyorsabban, akár 200 kilométer per órás sebességgel is képes haladni, viszont a repülőgépeknél sokkal kevesebb energiára van szüksége. Ezt ráadásul az oldalára szerelt napelemek segítségével saját maga állítja elő. A mérnökök tervei szerint az eszközt arra használják majd, hogy utántöltik vele a víz alatti drónokat, a jövőben pedig akár a vízi járőrözésben, vagy a kutatási, mentési feladatokban is bevethető lenne.


Megdöbbentően kevés színt érzékel az agyunk. Erre jöttek rá amerikai kutatók, akik a virtuális valóság segítségével vizsgálták az emberi színlátást és arra keresték a választ, hogy a valóság mennyiben felel meg az elképzeléseinknek. Vagyis, hogy a körülöttünk lévő színeket valójában érzékeljük, vagy az agyunk csak kiegészíti a látottakat. A kísérletbe 160 embert vontak be. Mindannyiuk látása tökéletes, nem színtévesztőek és nem színvakok. Az alanyoknak egy-egy vr-szemüveget kellett felvenniük, melyben különféle jeleneteket játszottak le nekik. Eközben egy eszköz a szemmozgásukat figyelte. Erre azért volt szükség, hogy pontosan megállapíthassák, hogy a tesztalanyok a felvétel melyik részére fókuszáltak adott pillanatban és a kutatók ennek megfelelően tudták változtatni a látványt. Ezt úgy csinálták, hogy az a pont és közvetlen környezete, amit a kísérletben résztvevők néztek, színes volt, míg a látómező többi része, tehát a periférikus látótérbe eső képrészleteket fekete-fehérré változtatták. Minden egyes alanynak leveítettek egy néhány jelenetet és utána kikérdezték őket a látottakról, a színekről. Arra voltak kíváncsiak, hogy a színek változását, vagyis az átverést észrevették-e egyáltalán. Az emberek látótere nagyjából 210 fokos. Az egyszűség kedvéért ezt úgy lehet elképzelni, ha mindkét karunkat egyenesen kinyújtjuk oldalra. Bár a karok így csak 180 fokot zárnak be, de a szemünk előrébb helyezkedik el a vállunknál, ezért beszélhetünk ezesetben 210 fokról. A kísérletben a látómezőnek csak egy kis részét hagyták színesen. 10, 17,5, 25 és 32,5 fokos területet láthattak az alanyok színesnek, a többit fekete fehérré módosították. Az alanyok között alig voltak néhányan, akiknek feltűnt, hogy a periférián lévő felvételek színtelenné váltak. A túlnyomó többség a színeket csupán a látótér közepén érzékelte. A kutatókat is megdöbbentette az eredmény, amikor a teljes látómezőnek kevesebb mint 5 százaléka volt színes, a többi pedig színtelen, az alanyok harmada mégsem vette észre a változást. Ezt úgy kell elképzelni, mintha az arcunktól kartávolságra csupán egy 10 centiméternyi terület lenne színes. Vagyis ezesetben a saját tenyerünkön az ujjaink már színtelenek lennének, azokat mégis színesnek látnánk. Kartávolságban egy A4-es papírnak megfelelő területet, vagyis a látómező 32,5 foknyi részén túl az színtelenné válást pedig az alanyok 83 százaléka nem vette észre. Elvégeztek egy második kísérletet is a kutatók. Az alanyoknak ekkor az volt a dolguk, hogy megpróbálják észrevenni, amikor a perifériás látómezőn megváltoznak a színek. A színek elhalványulásakor azonnal meg kellett nyomniuk egy gombot. Kivétel nélkül mindenkinek problémát jelentett, hogy időben észlelje, amikor a látótér középső 37,5 fokos részén kívüli terület színtelenné vált. A tanulmány szerint a vizsgált 37,5 fok semmilyen neurológiai vagy anatómiai tulajdonsággal nem függ össze. Tehát, ahogy a kutatók mondják, a látásunknak ez a különlegessége nem vezethető vissza semmilyen fizikai különlegességre, ugyanakkor a színérzékelésünk a látóterünk egy jelentős részén sokkal gyengébb, mint azt korábban gondoltuk. Ebből viszont gyakorlatilag semmit nem veszünk észre. A kutatók szerint nagy kérdés, hogy ha az agyunk a körülöttünk lévő világ színeivel ennyire nem foglalkozik, akkor miért látjuk mégis annyira színpompásnak, vagyis miért egészíti ki a periférikus látómezőn a színeket.

Rendkívül ritka barlangi vakgőték jöttek világra Szlovéniában. A Postojna-barlangban élő állatok még 2016-ban fejlődtek ki a petékből egy igen ritka és sikeres kutatás és megtermékenyítés eredményeként. A három állatról a barlangi vakgőték fennmaradásáért felelős tudósok azt mondták, hogy ez volt a legjobban és leggondosabban őrzött titkuk. A négyéves állatok még nagyon fiatalnak számítanak, ugyanis ezek a vakgőték akár 100 évig is élhetnek és a kutatók tízévente csak egyszer szaporítják őket. Most pedig úgy döntöttek, hogy megmutatják ezeket a különleges élőlényeket a nyilvánosságnak. Az állatokat naponta csak harminc ember csodálhatja meg. Vigyázni kell rájuk, hiszen a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a sebezhető kategóriába tartoznak. Ezért is tartották távol a látogatókat a barlangtól az elmúlt években, hogy az apró élőlények zavartalanul fejlődhessenek. A barlangi vakgőték nagyjából 30 centiméter hosszúra nőnek meg. Testük vékony, hengeres alakú, lábaik pedig rövidek. Mivel egy sötét barlangban élnek, a szemük visszafejlődött, ezért aztán nem látnak. A bőrük rózsaszínes árnyalatú és áttetsző, így a szakavatott szem a belső szerveiket is képes észlelni. A barlangi vakgőték kisebb férgekkel, halakkal és rákokkal táplálkoznak és meglehetősen kevés táplálékkal beérik. Anyagcseréjüket képesek annyira lelassítani, hogy olykor elég, ha 10 évente csak egyszer táplálkoznak. A lassú életmódjukról árulkodik egy másik tanulmány is. Egy magyar szakértőket is foglalkoztató kutatócsoport a bosznia-hercegovinai barlangokban tanulmányozta a barlangi vakgőtéket. Kivételes jelenséget figyeltek meg az állatoknál, mely akár rekord is lehet az állatvilágban. A megfigyelt példányok 10 év alatt kevesebb mint 10 métert tettek meg, az egyik állat pedig ráadásul 7 éven keresztül egyáltalán nem mozdult el a helyéről.


A világ leggyorsabb mobiltelefonos billentyűzetét alkotta meg egy magyar-belga-amerikai vállalkozás. Az, hogy jelenleg ez a leggyorsabb ilyen eszköz, onnan tudható, hogy a Guinness-rekord alapjául szolgáló, a pengefogú piranhákról szóló, angol nyelvű SMS-t 16,25 másodperc alatt sikerült legépelni. A korábbi világrekord, melyet ugyancsak prediktív megoldással értek el, kereken 17 másodperc volt. Az új billentyűzettel percenként akár 115 szó is leírható. Amellett pedig, hogy gyorsan használható, még egyszerű is. A fejlesztők szerint ugyanis ez a fajta gépelés az alkalmazással mindössze 25-30 perc alatt megtanulható. Ehhez hagyományos körülmények között körülbelül 50 tanórára lenne szükség, vagyis a gépelni tanuló diákoknak jelentős előnyöket kínálnak. A megoldást a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete is támogatta és azt már egyes magyar iskolákban is vizsgálták. Június elején pedig a startup értesítést kapott az Egyesült Államok illetékes hatóságától, hogy a billentyűzet megkapta a szabadalmat. Azt, hogy a terméket mikor használhatják hivatalosan az iskolákban, egyelőre nem lehet tudni, de a fejlesztők szerint először az amerikai intézményekben terjedhet majd el.


Az űridőjárást vizsgálhatják magyar kutatók. Az ELTE csillagászai egy nemzetközi projektben vesznek részt, melynek keretében a többi között a Nap mágneses aktivitásának és a napkitörések előrejelzésének vizsgálatán dolgoznak. Az ELTE közleménye szerint a nemzetközi programban fiatal magyar csillagászok vesznek részt és a munka négy évig tart majd. Ennek célja, hogy a jelenlegieknél megbízhatóbb és pontosabb űridőjárás-előrejelző módszereket dolgozzanak ki. Számos egyéb mellett arra keresik a választ, hogy honnan ered a Nap mágneses aktivitása, valamint pontosabban akarják modellezni a napkitörések előrejelezhetőségét mind matematikai, mind szuperszámítógépes és gépi tanulási módszerekkel. Az ELTE közleménye szerint a programban résztvevő fiatal kutatók mindegyike legalább egy hónapot tölt majd el a Magyar Napfizikai Alapítvány gyulai Bay Zoltán Napfizikai Obszervatóriumában, valamint bekapcsolódhatnak az úgynevezett SOLARNET programba is, melyben 17 ország 36 kutatóintézete vesz részt. Ennek keretében készítik a 4 méter átmérőjű Európai Naptávcsövet.

Mesterséges korallzátonyokkal állítanák helyre az atlanti óceán partvidékét. Ehhez pedig már el is készültek az első, 3D-nyomtatással előállított zátonyok. Ezeket Nagy-Britannia, Franciaország és Spanyolország mentén telepítik a vízbe, és hamarosan Portugália partjaihoz is kerül majd ezekből. Az ötlet spanyol kutatóktól származik és céljuk között az is szerepel, hogy az eljárásnak köszönhetően mélyrehatóan vizsgálhassák meg az atlanti partvidék élővilágát. A kutatók a következő években figyelemmel kísérik az eredményeket, mintákat gyűjtenek és tanulmányozzák a zátonycsoportok növény- és állatvilágának megjelenését, gyarapodását. A projekt utolsó része az lesz, hogy a kapott eredmények figyelembevételével a tengeri élet regenerálására legmegfelelőbb anyagokat és formákat készítenek. A munkát már korábban elkezdték és idén már a mesterséges zátonyok 3D-nyomtatásával is végeztek. Eddig összesen 36 mesterséges korallzátonyt alkottak meg és ezeket mindenhol a tengerfenéken helyezik el. Ahhoz, hogy az állatok odaszokjanak időre van szükség. A zátonyok megfigyelését így majd csak később kezdik el a tengerbiológusok. Ők viszont rendszeres időközönként lemerülnek majd, hogy felmérjék, a mesterséges felületek mennyire váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Az elkészült 36 zátony között vannak kocka alakúak, de olyanok is, melyek szabálytalan formát alkotnak, némelyik kőzetre hasonlít, kisebb-nagyobb dudorokkal a felszínén. Emellett készültek olyanok is, melyek felülete sima és olyanok is, melyek durva tapintásúak. A formákat és mintákat nem véletlenszerűen választották ki, hanem a többi között aszerint készítették el, hogy az adott területen milyen halfajok, algák élnek. A szerkezetek egyenként egy tonnát nyomnak és egy-egy kinyomtatása egy napig tartott. A spanyol kutatók egyébként nem számítanak úttörőnek a mesterséges korallzátonyok megalkotásában. Korábban is voltak már hasonló próbálkozások, de azokon többnyire nem telepedtek meg fiatal korallok. Ennek oka az volt a szakértők szerint, hogy a mesterséges zátonyok többsége nem eléggé tagolt, így pedig a fiatal korallok számára nem nyújt kellő védelmet, melyek emiatt nem tudnak megfelelő kölcsönhatásba kerülni a tengeri áramlatokkal. Az emberek által alkotott korallzátonyokra nagy szükség van a szakértők szerint, hiszen a tengerek folyamatos melegedése miatt a felmérések szerint 2050-re a korallzátonyok több mint 90 százaléka eltűnhet.


A világpiacon is egyedülálló bioinformatikai elemző programcsomagot fejleszt egy magyar vállalat. A cég szoftverei a személyre szabott DNS-térképek elemzésében és kiértékelésében nyújtanak rendkívüli segítséget. Azt írják, hogy a genomszekvenálás egy olyan diagnosztikai eljárás, amelyben az adott ember teljes DNS-térképét feltárják, azonosítják az egyedi genetikai variánsokat, ami pedig betekintést enged az örökletes betegségekbe épp úgy, mint például a családi kórtörténetbe. A genomszekvenálás során elemeire szedik a DNS-t, hogy megvizsgálják a molekula egyedi összetételét. Ez azonban hatalmas mennyiségű adatot jelent, mivel az ember egyetlen DNS-e 3 milliárd bázispárból áll. Ahhoz, hogy elkészíthessék a genetikai térképet, átlagosan 5 millió genetikai eltérést vizsgálnak meg. Ehhez felhasználják a már meglévő adatokat, adatbázisokat. Manapság a saját géntérkép bárki számára elérhető, hiszen jelentősen csökkent mind a szekvenálás ideje, mind az eljárás költsége. Ez ugyanakkor nem mindig volt így, bár nem kell nagyon messzire visszamenni az időben. 2003-ban írták le az első teljes emberi genomot. 10 évvel később pedig elkezdődtek a személyre szabott vizsgálatok, melyekben a főszerepet az egyedi leírások kapták. Viszont ahogy elterjednek a személyre szabott genetikai térképek, úgy keletkezik egyre több adat. Ezt a rengeteg adatot pedig tudni kell elemezi. A kiértékeléshez bioinformatikai módszerekre van szükség és a már említett magyar cég által fejlesztendő szoftvercsomag segítségével könnyebb lesz értelmezni az adatokat. Ehhez a mesterséges intelligenciát és a gépi tanuláson alapuló algoritmusokat alkalmazzák. Az új orvosdiagnosztikai program az eredmények bemutatását és a potenciálisan fontos genetikai eltérések azonosítását is automatizálja. A cég beszámolója szerint olyan döntéstámogató bioinformatikai rendszert hoznak létre, amely az egész világon egyedülálló lesz.

Bezöldült a Mars légkörének egy része. Ezt az Európai Űrügynökség jelentette be a napokban azt követően, hogy a jelenséget észlelte a bolygószondája. Ehhez hasonlót a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó asztronauták is láthatnak olykor, ha a Földre tekintenek, emellett fényszennyezéstől mentes helyekről, hosszú expozícióval készült éjszakai fotókon is megfigyelhető. Ez a jelenség, a légkörfény az oxigénatomok és a Napból kiáramló anyag reakciójának eredménye. Azt már régóta gyanították a csillagászok, hogy ez a jelenség esetleg más bolygókon is létezhet, de még csak most sikerült először megfigyelni. A légkörfény egyébként nem azonos a látványos sarki fénnyel. Ez utóbbi a légköri molekulák és a Napkitöréseket követően a Napból érkező töltött részecskék ütközéseinek következtében jön létre. Bár a légkörfény is hasonlóan jön létre, de a Földön a bolygó erős mágneses mezeje jelentősen befolyásolja ezt a jelenséget, hiszen a részecskéket a sarkok felé vonzza. A Földön ezért a légkörfény nagyon halvány, zöldes és vöröses csíkokból áll. A Marson viszont, mivel a vörös bolygó nem rendelkezik globális mágneses mezővel, légkörfény is máshogy néz ki. A két bolygó esetében ráadásul még a zöldes fény eredete is eltérő. Bár a napfény mindkét esetben megemeli az oxigénatomok szintjét, majd amikor azok ismét nyugalmi állapotba kerülnek, fényt bocsátanak ki. Míg a földi légkörben sok az oxigén, addig ez a marsiról nem mondható el. Ez utóbbinál főleg a szén-dioxid lebomlásának termékeként van jelent az oxigén. A napfény így a szén-dioxid egyik oxigénatomját szabadítja fel és a fényt ennek az atomnak az áthelyeződése okozza. Az is kiderült, hogy a Marson ezek az oxigénatomok a bolygófelszín fölött 80-120 kilométerrel találhatóak. Vagyis ezzel a módszerrel megmondható, hogy a légkör milyen vastag és hogyan változik. Ez pedig már a leendő marsmissziók tervezőinek lehet segítségére, akik majd a vörös bolygóra tartó eszközök légkörbe való belépését, ereszkedését és landolását irányítják.

Az emberek értik a csimpánzok hangját. Beszélgetni nem tudnánk az állatokkal, de kiderült, hogy a csimpánzok hangképzése alapján következtetni tudunk a viselkedésbeli információkra. Erről írt tanulmányt holland, angol és német kutatók egy csoportja. A vizsgálatba több ezer embert vontak be, akiknek előre felvett csimpánz hangokat játszottak le. Arra már korábban rájöttek a tudósok, hogy az emberek egyes állatok, így például a kutyák, macskák, vagy például az oroszlánok hangját bizonyos szintig képesek megérteni, de a csimpánzokról eddig nem esett szó. Most viszont két kísérletet is elvégeztek az önkéntesek segítségével. Az első tesztben az alanyoknak 10 különböző viselkedési kategória közül kellett kiválasztani azt, amelyiket az éppen hallott hanghoz társítanák. Ebben nem születtek jó eredmények, nem úgy, mint a teszt második részében. Itt már hangot és képet egyszerre kaptak és csak azt kellett eldönteniük, hogy a látott viselkedés passzol-e a hanghoz. A hangok között sokféle volt. A többi között megcsiklandozott állat hangját is lehetett hallani, vagy olyat, amikor a csimpánz nem fért oda a kedvenc ételéhez, esetleg a többi állat megtámadta. Mint kiderült, az emberek főleg a majmok különösen élénk, negatív érzelmeit tudták azonosítani. A kutatók szerint ennek is van haszna, hiszen a vadonban ez segítheti a túlélést.


Meglehetősen szokatlan felhasználási módot találtak a levágott hajnak. Ausztrál tudósok rugalmas OLED-kijelzőt tudnak a hajból készíteni. Ez azért lehetséges, mert a hajban nagyon sok szén és nitrogén van, ezek pedig alkalmassá teszik arra, hogy elektrolumineszcens részecskéket állítsanak elő belőle. Addig azonban, amíg a fodrászszalonok melléktermékéből kijelző lesz, bonyolult folyamatok egész során kell a hajnak átesnie. A tudósok egy brisbane-i borbélytól kapták a kijelző alapanyagát. A hajból először mikroszkopikus szén- és nitrogéntartalmú részecskéket készítettek. Egyszerűbben szólva, elégették 240 Celsius-fokon. Az így kapott részecskékből szén-nanogömböket formáztak. Ezeket szétterítették egy polimeren, és az anyagok úgynevezett nanoszigetekké álltak össze. Ezeket alacsony feszültség alá helyezték és a nanogömbök kék fényt kezdtek kibocsátani. Bár ez a fény nem eléggé erős ahhoz, hogy például tévéknél, monitoroknál, vagy telefonoknál lehessen alkalmazni, ugyanakkor kiváló lehet olyan passzív kijelzők esetében, melyek csupán információ kijelzésére alkalmasak, vagy olyan szenzorokban, ahol a működési állapotot egy kis lámpa jelzi.

Adás hallgatása